A gettósodáshoz vezet a kormány lakásprivatizációs terve
A kötelező lakásprivatizáció terve ellene megy az európai trendeknek, és bizonyos esetekben épp a gettósodás felgyorsulásához vezethet – vélik szakértők.
A kép illusztráció! - Forrás: Balogh Zoltán / MTI/MTVA
– A lakásprivatizáció alapvetően is egy szélsőségesen igazságtalan elosztási forma, hiszen csak azok juthatnak így tulajdonhoz, akik korábban valahogy bekerültek egy bérleménybe, ráadásul stabil jövedelmük és elegendő megtakarításuk van a vásárláshoz, vagy hitelképesek. Ezt a torzító hatást a lakástörvény tervezett módosítása csak még jobban felerősíti – mondta lapunknak Őze Sándor, a lakhatási szegénység ellen küzdő A Város Mindenkié Csoport aktivistája. Az indítvány szerinte szembemegy a globális trendekkel, pusztító elképzeléseket tükröz a közvagyonnal való gazdálkodásról és durván elmélyíti a lakhatási válságot. A bérlakásszektor felszámolását eredményező önkormányzati kényszer-értékesítés felhasogatja a már most is meglehetősen lyukacsos szociális hálót – tette hozzá Őze Sándor.
Böröcz László kormánypárti országgyűlési képviselő az 1993-as lakástörvény módosítását javasolja az Országgyűlésnek. Ha a képviselők kétharmada megszavazza az indítványt, akkor a települési önkormányzatok mindenféle mérlegelés nélkül kötelesek eladni a tulajdonukban álló bérlakásokat bérlőiknek és azok egyenesági rokonainak, méghozzá a forgalmi érték legfeljebb 30 százalékáért. (Ez a bérlési idő hosszától függően felére csökkenthet, míg egyösszegű fizetés esetén automatikusan jár 70 százalék kedvezmény, így akár a lakás értékének 10 százalékáért is megvehető az ingatlan.) A törvény nem tartalmaz újraértékesítési tilalmat sem, így a potom pénzen vett lakás akár rögtön eladható a többszöröséért.
A törvénymódosítás indoklása szerint a jogalkotó szeme előtt a közérdek érvényesülése lebeg, olyanok is saját tulajdonú lakáshoz juthatnak, akiknek arra egyébként nem lenne lehetőségük. Csakhogy ez nem igaz az AVM aktivistája szerint. Az új jogszabály nem a rászorulókat segíti, nem oldja a lakhatási válságot, hanem éppen mélyíti. Hiszen a lakhatási szegénységben élők, akik a jövedelmük 50 százalékát rezsire, lakbérre költik, aligha rendelkeznek lakásvásárlásra elegendő megtakarítással, többségüknek a banki hitel sem elérhető. Így ha mégis megvennék bérleményüket, akkor marad a „baráti kölcsön” és a lakásmaffia, amely éppen a rendszerváltozás utáni első lakásprivatizáció idején bukkant fel Magyarországon.
Böröcz szerint semmi sem úgy van
Hamis az az állítás, hogy megszűnne az önkormányzati lakáspolitika – mondta Böröcz László, a törvénymódosítást benyújtó fideszes országgyűlési képviselő. Állítását azzal magyarázta: százezres önkormányzati lakásállományból ma is lakatlan mintegy 20 ezer lakás, ezekkel pedig tovább gazdálkodhatnak az önkormányzatok, illetve új ingatlanokat is bevonhatnak. Ez utóbbi állítása figyelemre méltó, hiszen azt jelenti: ha nem tetszik az önkormányzatoknak a lakások kényszer-értékesítése, építhetnek újakat.
– A kötelező bérlakás-privatizáció egyik várható következménye a gettósodás felgyorsulása lehet. A veszprémi pokoli torony vagy a fővárosi Hős utca eredettörténetéhez nagyon hasonló folyamatok indulhatnak be országszerte – erősített rá a fentiekre Hegedűs József, a Városkutatás Kft. egyik vezetője. A szociológus szerint a lakásukat fenntartani nem tudó, újdonsült tulajdonosok gyorsan kiszorulnak majd a saját lakásukból és leromlott, gettósodott épületekbe költöznek a peremkerületekben, a városszélén, vagy egy vidéki szegregálódott településrészeken. Ezt a folyamatot a lakásmaffia vagy ingatlanspekuláció várhatóan fel is gyorsítja, ahogy ez történt korábban.
– De van a folyamatnak egy másik oldala is – mutatott rá Hegedűs. – Ez azoknak a befolyásos NER-közeli bérlőknek a megajándékozása, akik „baráti alapon” vagy a legalitás határát súroló módon, fiktív cserével jutottak önkormányzati lakáshoz. Ennek a törvényjavaslatnak ők lesznek az igazi haszonélvezői.
Mindemellett bizonyosan lesznek olyanok is, akiknek a módosítás igazságot szolgáltatna: azoknak például, akiknek már a felmenőik is olyan várbeli lakásban éltek, amelyet mindeddig nem vehettek meg.
Hegedűs József szerint a kötelező privatizáció ellene megy az európai trendeknek, amelyek a lakhatási válság kezelését közösségi lakásformák, így a szociális bérlakás vagy kollektív tulajdon bővítésével szándékoznak megoldani. A megfizethető lakásprogramok egyre inkább elfogadott célként szerepelnek az uniós támogatási célokban. A főváros ellenzéki vezetése erre alapozva alkotta meg Otthon Budapest címet viselő új városfejlesztési stratégiáját, amelyben kiemelt szempontként tekint a lakhatási válság kezelésére. Az egyik modell a távlati célként 2500-9000 ingatlannal működő szociális lakásügynökség, amely kihasználja a meglévő, de üresen álló magánlakásokban rejlő kapacitást, a másik a „kollektív lakhatási modell”. Ezek azonban akkor se ellensúlyozhatnák a kormány által most indítani szándékozott újabb tömeges lakásprivatizáció hatását, ha a megvalósításra lenne elég pénze a fővárosnak.
A kormányzati lakáspolitika eddig is egyoldalúan a magántulajdont és a magasabb jövedelmű, komolyabb megtakarításokkal rendelkező csoportokat részesítette előnyben. A 2015 után kibontakozó lakhatási válságra az Orbán-kabinetnek nincs válasza. Még Matolcsy György jegybank-elnök is kudarcosnak nevezte az elmúlt évek lakáspolitikáját – hangsúlyozza a Városkutatás a törvényjavaslat elleni állásfoglalásában. Mint írták, a lakhatási válságot csak a közösségi lakásszektor bővítése enyhítheti, márpedig Magyarországon ennek egyetlen formája az önkormányzati bérlakás. Ennek az 1000-1300 milliárd forint értékű állománynak a felszámolása súlyos következményekkel jár. Bérlakások híján nem lesz eszköztár a családok lakásvesztésének megelőzésére, a hátralékok kezelésére, a hajléktalanságból kivezető utak megteremtésére, tovább súlyosodik a területi szegregáció, a szegények kiszorulnak a városokból és a munkalehetőségekből.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a módosítás igazságtalan előnyhöz juttatja az elmúlt 10-15 évben újonnan épített vagy felújított önkormányzati lakások bérlőit, miközben bünteti a lakhatási gondok enyhítését célul kitűző önkormányzatokat, amelyek nem eladogatták, hanem inkább bővítették és felújították bérlakásállományukat.
Szemben a külföldi trendekkel
Nyugat-Európában a nyolcvanas évek elején kezdődött meg a bérlakások fokozatos privatizációja, non-profit lakásszövetkezetekké, lakástársaságokká alakítása. Ám ez korántsem öltött olyan brutális méreteket, mint a volt szocialista országokban és főként Magyarországon.
Legszélsőségesebb példaként Margaret Thatcher brit miniszterelnök privatizációs módszerét emlegeti Hegedűs József. A vaslady az 1980-as években a helyhatóságok gyengítése érdekében nyitott utat az önkormányzati lakások egyharmadát érintő privatizációnak, csakhogy ezzel párhuzamosan beindított egy lakásszövetkezeti programot is, amelyhez nagyon komoly állami támogatásokat rendelt és amelynek a részaránya 20 éves perspektívában megközelítette a lakásállomány 10 százalékát. A többi uniós nagyváros bérlakás állománya átlagosan 21 százalékos maradt (Bécs, Stockholm és Amszterdam egészen nagy arányban biztosít közösségi lakhatást), miközben Budapesten 50 százalékról napjainkra 4,5 százalékra esett vissza ez a mutató.
A kelet-európai privatizációs hullám országonként eltérő mértékű volt, de 2000 körül már átlag 10 százalékra zsugorodott a bérlakások aránya. Magyarországon a rendszerváltozás hajnalán – akkori áron – csaknem 800 milliárd forint értékű ingatlant árusítottak ki néhány néhány év alatt 137 milliárd forintért. A 703 ezres önkormányzati bérlakásállomány mára 116 ezerre zsugorodott, Budapesten 36 ezerre. Szalai Anna
A rászoruló bérlőknek nem érdekük a lakás továbbértékesítése
Nem valószínű, hogy túlzott hatással lenne az ingatlanpiaci árakra, ha megszavazzák az önkormányzati bérlakások megvásárlási lehetőségét – véli Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője. Ennek egyik legfőbb oka szerinte, hogy az érintetteknek egyszerűen nem lesz érdekük a lakás továbbértékesítése. Első ránézésre ugyan nagy nyereséget jelentene a mostani bérlőknek, ha a 30 százalékos értéken megvett lakást magasabb áron továbbértékesítenék, de a különbözetből még nem tudnának másik lakást venni, hiszen alapvetően nehezebb anyagi körülmények között élő emberekről van szó. Márpedig valahol nekik is lakniuk kell – magyarázta.
Emiatt a bérlők – ha egyáltalán meg tudják majd venni jelenlegi otthonukat – nem lesznek érdekeltek a továbbértékesítésben. Inkább örülni fognak a saját lakásnak, hiszen Magyarországon igen erős az igény a saját tulajdonú ingatlanra. Ha pedig az egykori bérlők egy része mégis továbbadná, az legfeljebb az eladási kínálatot szélesíti, az árak viszont már most is stagnálnak. A szakértő szerint kicsi a valószínűsége annak is, hogy a piaci lakásbérleti díjak emelkedjenek emiatt. A bérlakások számának szűkülésével ugyan kevesebben tudnak majd szociális alapon otthonhoz jutni, a kiszoruló emberek anyagi helyzete azonban ettől nem lesz jobb, így ők nem jelentenek majd a jelenleginél fizetőképesebb keresletet. V. A. D
