h i r d e t é s

A Független Diákparlament megerősödve, mozgalomként folytatja a munkáját

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Független Diákparlament megerősödve, mozgalomként folytatja a munkáját

2019. november 19. - 15:53

A 2014-ben alapított Független Diákparlament az elmúlt 5 év során gondosan kidolgozott oktatási javaslatcsomagokat tett le az oktatási kabinet asztalára, és nem eredménytelenül: sikerült több fontos részeredményt is elérnünk - mint például 2017-ben a kronológiát tartalmazó történelem atlasz érettségin való használatának engedélyezése; az első sikeres nyelvvizsga árának állami visszatérítése; vagy éppen a felvételihez kötelező nyelvvizsga feltételének friss elhalasztása.

A Független Diákparlament - korábbi felvétel - Forrás: pestibulvar.hu

Azonban azzal szembesültünk az elmúlt években, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében egyre kisebb a fogadókészség a konstruktív szakmai javaslatokra: hiába dolgozunk tehát ezeken tanéveken keresztül, erőből átviszi a kormány az oktatáson azokat a változtatásokat, amelyek a saját hatalmi érdekeit szolgálják. Azt tapasztaltuk, hogy jelentős nyomásgyakorlásra van szükség ahhoz, hogy a kormány egy szakmai javaslatot hajlandó legyen megfogadni.

Éppen ezért a Független Diákparlament úgy határozott, hogy mostantól mozgalmi keretek között dolgozik tovább. Az eddigi parlamentáris (képviseleti) modell helyett egy mozgalmi jellegű (részvételi) működési formára váltunk, így több nyomásgyakorló akció segítségével és az aktív taglétszámunk bővítésével mostantól az elmúlt 5 évben megalkotott komplex oktatási programunk egyes elemeinek megvalósításáért küzdünk - például hogy minden egyes diák számára biztosítsanak minőségi nyelvoktatást.

A mozgalmi működéstől azt várjuk, hogy kevésbé bürokratikus keretek között, gyorsabb reakcióidővel és nagyobb hatékonysággal tudunk majd megmozdulásokat szervezni, diákjogi segítséget nyújtani, visszaéléseket feltárni (mint például a komáromi szégyenfal), valamint egyéni diákkezdeményezéseket felkarolni.

Ennek fontos része, hogy összetartó helyi diákközösségekre támaszkodva erős alapszervezeteket hozunk létre, amelyek segítségével településről településre vonjuk be a diákokat az oktatás modernizálásáért folytatott szerveződésbe.

A szervezetünk víziója változatlan. Az a célunk, hogy minél több diák bevonásával kiharcoljuk egy korszerű, diákközpontú, igazságos oktatási rendszer létrejöttét Magyarországon.

 

A szervezetünkbe várjuk további - középiskolás és egyetemista - diákok csatlakozását, akik az alábbi linken tudnak jelentkezni: https://forms.gle/eED8AAyW42rW3yKT7