h i r d e t é s

A forgalomból kivont busszal haladt a záróvonalon a Veronában balesetező cég ügyvezetője

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A forgalomból kivont busszal haladt a záróvonalon a Veronában balesetező cég ügyvezetője

2018. július 25. - 15:33

24.hu számolt be arról, hogy három hónapra eltiltották a járművezetéstől és 60 ezer forint pénzbírságra ítélték Kecskeméten Czakó Tibort, mert még januárban a záróvonalon átlépve előzött egy forgalomból ideiglenesen kivont autóbusszal. - írja a 444.hu.

Forrás: zoom.hu

Czakó Tibor annak a cégnek az ügyvezetője, mely utazásra alkalmatlan állapotban küldött el egy buszt külföldre 2017 elején: a busz Veronában szenvedett balesetet, melyben 17 ember, túlnyomórészt a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai vesztették életüket. 

A bíróság mostani ítélete szerint Czakó 2018. január 3-án az 5-ös úton, a Kiskunfélegyháza felé tartó bevezető szakaszon haladt folyamatosan a záróvonalon, egy olyan busszal, melyet december végén kivontak a forgalomból. A jelenetet a szembehaladó autós fedélzeti kamerája rögzítette. A sofőrnek ekkor le is kellett húzódnia az útról a nagy sebességgel érkező busz miatt. 

Czakó elismerte, hogy ő vezette a buszt, ahogy azt is, hogy tudott arról, hogy az autóbuszt kivonták a forgalomból. Ugyanakkor kifogással élt a rendőrségi határozat ellen, és az eljárás megszüntetését kérte. 

A feljelentésben még az is szerepelt, hogy Czakó telefonált vezetés közben. A férfi ezt tagadta, a 24.hu cikke szerint azzal védekezett, hogy a felvételen láthatóan a bal kezét emeli az arcához, holott ő jobbkezes, telefonálni is azzal szokott. Mivel a bíróság a felvételek alapján nem tudta megállapítani, hogy telefontált-e, így ezt az eljárást megszüntették. 

444.hu