h i r d e t é s

A fideszes Zsigó Róbert olyan uszodával szédíti a bajaiakat, amire még egy árva fillért sem adott a kormány

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fideszes Zsigó Róbert olyan uszodával szédíti a bajaiakat, amire még egy árva fillért sem adott a kormány

2018. március 20. - 20:46

„Örömmel jelentem, hogy hamarosan megépülhet Baján az új sportuszoda és az élményfürdő” – jelentette be hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban Zsigó Róbert, a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje, arra hivatkozva, hogy a kormány nemrégiben tárgyalta az előterjesztést, és a határozat is hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben. - írja a 168ora.hu.

Forrás: Facebook videó

Ezzel egy újabb régi, nagy álmunk válhat valóra

 – lelkendezett a képviselőjelölt.

A a bejelentés egyetlen szépséghibája, hogy nem teljesen igaz – hívta fel a figyelmet Ikotity István LMP-s képviselőjelölt. A Magyar Közlöny hétfői számában ugyanis valóban megjelent a kormányhatározat „a bajai sportuszoda és élményfürdő fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről”,

csakhogy az egyetlen forintot nem rendel a célhoz.

A határozatban mindössze annyi áll, hogy a kormány egyetért a  bajai sportuszoda és élményfürdő fejlesztésével, amelynek keretében egy új sportuszoda, illetve egy élményfürdő kialakítása történik meg, illetve megbízza a nemzeti fejlesztési minisztert (jelenleg még Seszták Miklóst), hogy vizsgálja meg a beruházás megvalósításának feltételeit

– írja a Magyar Nemzet.

A lap egyszersemind felhívja a figyelmet, hogy ugyanebben a közlönyben megjelent egy másik határozat is, amely

egymilliárd forintot biztosít például a berettyóújfalui strand fejlesztésére. Ebből 300 milliót már idén.

168ora.hu