h i r d e t é s

A fideszes Becsó Zsolt cége évek óta engedély nélkül működtetett hostelt a belvárosban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fideszes Becsó Zsolt cége évek óta engedély nélkül működtetett hostelt a belvárosban

2019. december 13. - 12:12

A fideszes Becsó Zsolt cége, az Ublot Kft. az elmúlt években szállodát alakított ki a VI. kerületi Nagymező utca 66. szám alatti társasházban. - írja a 444.hu.

Fotó: Becsó Zsolt/Facebook

Csakhogy a cégnek a legális működéshez már korábban kereskedelmi engedélyt kellett volna kérnie, de erről a terézvárosi jegyző egészen addig nem tudott, amíg a 24.hu december elején rá nem kérdezett az ügyre. 

A fideszes képviselő vagyonnyilatkozata szerint a zugszállót működtető cég Becsó Zsolt 50 százalékos tulajdonában van, és a tulajdoni lapokból azt is kiderítették, hogy 2016-ben kezdték felvásárolni a társasház lakásait. Összesen több mint 550 négyzetméternyi ingatlant szereztek meg néhány hónap alatt. 

A lap szerint a BDHA összesen 16 szobával és 34 férőhellyel rendelkezik, a szálláshoz reggelit és reptéri ingyen taxit is biztosítanak a nonstop recepció és takarítás mellett.  

A kerület azt is jelezte a 24.hu-nak, hogy vizsgálatot indít az ügyben, majd december 11-én helyszíni szemlét is tartottak a szállodában. Itt kiderült, hogy nemcsak a kereskedelmi engedély hiányzott, de a földszinti recepciót is magában foglaló külön épületszárny még a szükséges településképi engedéllyel sem rendelkezett. Ezért 

az üzemeltetőnek azonnali hatállyal megtiltották a panzió működtetését, és a jogszabály által biztosított szankciókkal élni fognak.

444.hu