h i r d e t é s

A Fidesz szerint a gyöngyöspatai romák mögött is Soros György áll

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz szerint a gyöngyöspatai romák mögött is Soros György áll

2020. január 16. - 10:15

A gyöngyöspatai romák mögött is a Soros-hálózat politikai és pénzügyi manipulációja áll - mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI Fotó: Marjai János

Szavai szerint a helyi romákat egy Soros György által pénzelt szervezet uszította, és ez - az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány - indította el a pert a magyar állam ellen is.

Ez a Soros-szervezet perelte ki az államból és az önkormányzatból az iskolai szegregációra hivatkozva azt a százmillió forintot, amelyet helyi roma családoknak kellene kifizetni

- mondta Böröcz László, aki szerint az ügy valójában a Soros-hálózat újabb politikai és pénzügyi manipulációjáról szól,

hiszen a pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák és iszonyatos feszültségeket keltsenek.

Az ügy pikantériájának nevezte, hogy a gyöngyöspatai gyermekek elkülönítése 2004-ben, a Gyurcsány-kormányzat alatt kezdődött, és "zavartalanul folytatódott a teljes szocialista-liberális kormányzás idején".

A szegregációt az iskolában a Fidesz-KDNP kormányzása alatt szüntették meg

- jegyezte meg.

A fideszes képviselő szerint a Soros-hálózat valódi célja a hatalomszerzés, és hogy a saját bábjait ültesse Magyarország élére.

Ezért is "sorra gyártják az ügyeket Magyarország ellen", és ezekre hivatkozva európai uniós és nemzetközi fórumokon azt mondják, Magyarország nem jogállam

- tette hozzá.

Ez az egész a pénzről is szól, és egy újabb pénzzsaroló akciót jelent. A Soros-szervezetek futószalagon indítják a pereket a magyar állam ellen, milliárdokat perelnek ki és tesznek zsebre

 - fogalmazott Böröcz László.

Az MTI-nek azt is mondta, hogy a Soros-szervezetek

tönkreteszik Gyöngyöspatát, mert csődbe megy, így azokon is bosszút állnak, akik minden nap megdolgoznak a megélhetésükért.

(MTI)