h i r d e t é s

A Fidesz szeretné, ha a „brüsszeli buborék” megismerné az igazi Közép-Európát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz szeretné, ha a „brüsszeli buborék” megismerné az igazi Közép-Európát

2020. február 13. - 09:20

Még februárban irodát nyit Brüsszelben a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) — írja a magyarhang.hu.

Vezetésével Horogszegi Szilágyi-Landeck Dánielt, az alapítvány eddigi külügyi igazgatóját bízták meg.

A Népszava emlékeztet rá, hogy a Fidesz 2003-ban költségvetési forrásokból létrehozott pártalapítványa legalább két éve készül arra, hogy megvesse a lábát az országhatáron kívül. Balog Zoltán elnök 2018 óta hangoztatja, hogy fontos európai fővárosokban szeretnének irodát nyitni. A terjeszkedésük célja, hogy bemutassák a külföldnek „a valódi Magyarországot”, valamint ahol csak lehet, népszerűsítsék a kereszténydemokrata és konzervatív értékeket. A brüsszeli lesz a Polgári Magyarországért Alapítvány első külföldi irodája.

A lap forrásai szerint Balog Zoltán az iroda megnyitását beharangozó angol nyelvű levelében kiemelte, hogy alapítványuk szeretné, ha a „brüsszeli buborék” megismerné az igazi Közép-Európát. Szerinte a Magyarországról külföldre eljutó hírek gyakran egyoldalúak és kiegyensúlyozatlanok, hamis képet mutatnak az országról, amin új irodájuk változtatni szeretne.

magyarhang.hu