h i r d e t é s

A Fidesz megnevezte egyetlen ellenfelét Esztergomban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz megnevezte egyetlen ellenfelét Esztergomban

2019. június 11. - 16:09

Az első kakigránátot a Fidesz dobta, mintegy jelezve, hogy ez a kampány is mocskos lesz.

(b-j) Dr. Fekete József, Dr. Beer Miklós és Cserép János

Gyorsan átszaladt a NER-en Cserép János, mint az ellenzék polgármester-jelöltje Esztergomban. A Magyar Nemzet a klasszikus "szókiforgatós" eszközhöz nyúlva, kiragadta az ellenzéki polgármester-jelölt metaforikus sorait egy korábbi blogbejegyzéséből és szuper kis kakigránátot gyúrt belőle. Nagyon bírom, amikor a NER-es keyboard cowboyok két helyreigazítás vagy ellenségkeresés között kenyéradóikat kiszolgálva kiragadnak egy-egy szövegrészt és felfújják belőle a lufit.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem szereti a konkurenciát és Esztergomban úgy tűnik, hogy még nem találták ki egy hétpárti és civil együttműködésre a „megfelelő stratégiát”. Az biztos, hogy nem fogják könnyen „adni” az egyik legbiztosabb pénzszivattyújukat, a végsőkig kapaszkodni fognak bele és vélhetően a frissen megjelent cikk csak egy „simogatás” volt a részükről. Egy percig sem gondolom, hogy ne lennének eszközeik és most nem a zuhanyhiradóra gondolok, hogy „csalnak a választáson” vagy a Kubatov-listára.

Ha valaki visszanézi a valasztas.hu korábbi önkormányzati eredményeit könnyen kiszámolhatja, hogy a Fidesznek sok körzetben inoghat a léc, ha és amennyiben megvalósul egy koordinált ellenzéki indulás.

A kapaszkodót ezek a mondatok adták a kormánypárti sajtónak:

Esztergom olyan, mint egy gazdag televényen meggyökerezett virágos fa, amelynek gyökereit éhes férgek rágják, hajtásait mohó tetvek szívják. Mi, akik gyönyörködnénk benne, megpihennénk hűs árnyékában, sokan nem értjük miért oly csenevész, miért nem növekszik, miért nem ontanak virágai lágy illatokat.
A férgeket ki kell ásni, a tetveket meg kell tizedelni, és engedni kell ezt a jobb sorsra érdemes várost paraziták nélkül növekedni, virágozni, gyümölcsöt hozni.”
Péntek óta tudjuk: két generációváltó jelentkező van a "kertészi" feladatra.
Az egyik mögött az a gondolat hallik: ennek a fának még több vízre, még több kívülről behozott tápanyagra van szüksége. Az sem baj, ha az csak a férgeket és tetveket táplálja még nagyobbra, még kövérebbre, talán a fának is jut belőle.
Én azt gondolom, az egyensúlyt kell helyreállítani, és akkor ez a fa - behozva az évtizedes lemaradást -, megnő saját erejéből. A férgeket ki kell ásni, a tetveket meg kell tizedelni, és engedni kell ezt a jobb sorsra érdemes várost paraziták nélkül növekedni, virágozni, gyümölcsöt hozni.

…és akkor ahogy az a sajtóban szokás, szépen átvette a kormánysajtó többi csápja is a Magyar Nemzet-féle okfejtést. Nem maradhatott ki a sorból a lokál, a PestiSrácok, a Régió TV Esztergom, de a kormány zászlóshajója, az Origo sem.

Véleményem szerint, ha van ember, aki Cserép János kiragadott mondatait visszahelyezi eredeti környezetébe és továbbra is magára veszi, nos, abban az esetben egy Freudi elszólással állhat szemben…

Bárminemű termékmegjelölés nélkül azt tudom mondani, hogy „Jön a tél”.
Továbbá azt, hogy nagy riszpekt Cserép Jánosnak és a még meg nem ismert, esztergomi, ellenzéki képviselő-jelölteknek azért, hogy bátran felállnak a Fidesszel szemben és megpróbálják megadni Esztergomnak végre azt, ami megilleti a várost!

 

Freudi elszólás

Freudról nevezték el az elszólás jelenségét, az osztrák pszichiáter ugyanis gondosan gyűjtötte az úgynevezett parapraxisokat. Véleménye szerint nyelvbotláskor mélyre temetett vágyaink, gondolataink törnek felszínre, így ezek az elszólások a tudattalan létezésének meggyőző bizonyítékai.