h i r d e t é s

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmagyarázta, hogy miért nem vitázna Orbán MZP-vel

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

A Fidesz kommunikációs igazgatója elmagyarázta, hogy miért nem vitázna Orbán MZP-vel

2022. január 17. - 14:20

Hollik István a Facebook oldalán ismertette a Fidesz álláspontját. reakcióját.

Mindenki tudja, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc a főnök. Beosztottal pedig nincs értelme vitatkozni.

– írta bejegyzésében Hollik István, miután vasárnap az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje vitára hívta Orbán Viktort.

Márki-Zay szokásos vasárnapi élő bejelentkezésében arról beszélt, hogy szerinte Orbán biztosan kiáll vele vitázni, majd később közzétett posztjában arról írt, hogy az ellenzéki és kormánypárti szavazók is megérdemlik, hogy a miniszterelnök-aspiránsok egy vita keretében tudják ütköztetni érveiket. Az év végi kormányinfón Orbán elárulta, hogy szerinte az összefogás legerősebb pártjának elnöke, tehát a DK élén álló Gyurcsány Ferenc az ellenzék főnöke, ugyanakkor egyértelműen nem zárkózott el a vitától.

Magyarországon a 2006-os országgyűlési választások óta nem tartottak miniszterelnök-jelölti vitát, akkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök legfőbb kihívójával Orbán Viktorral szállt ringbe. (24.hu)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s