h i r d e t é s

A Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével 

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével 

2020. január 11. - 18:18

Orbán szerint a gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz.

 

Hollik István - Forrás: MTI

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés "nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít" - idézi Hollik Istvánt az MTI.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint a kormányfő csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatója "sokaknak nem tetszett". Hollik azt is megállapította, hogy különösen nem tetszettek Orbán szavai a TASZ-nak, amely közleményben tiltakozott az ellen, ahogy Orbán a gyöngyöspatai roma családokról beszélt.

A Társaság a Szabadságjogokért tiltakozó közleménye hangsúlyozta, hogy a pénz azoknak a gyöngyöspatai gyerekeknek jár, akiket az önkormányzat, majd a magyar állam által fenntartott iskola tudatosan jogellenesen, szegregáltan oktatott. Egy olyan súlyos jogsértésért ítéltek meg nekik kártérítést az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által indított perben, ami egyébként Magyarországon máshol is elterjedt, kirekesztő gyakorlat. Orbán Viktor mondatai a roma gyerekek családjait ingyenélőként bélyegzik meg, ezzel tovább fokozva a romákkal szembeni sértő előítéleteket, ami elfogadhatatlan az ország miniszterelnökétől.

Orbán Viktor csütörtökön arról beszélt, hogy gyöngyöspatai cigány diákok szegregációs kárpótlása mindenféle munka nélkül kapott pénz. Orbán ugyan nem gyöngyöspatai, de azt mondta:

ha ott élnék, mégiscsak megkérdezném, hogy az hogyan van, hogy egyébként valamilyen okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom hány órát, hány napot, vagy évet kell dolgozzak. (...) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van.

"A világon mindenhol máshol belebukna a miniszterelnök egy ilyen rasszista beszédbe"

Tiltakozott az Idetartozunk Egyesület is, és egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a kártérítés a károkozó által okozott kár pénzbeli enyhítése, amit nem lehet a munkabérrel összevetni.
Orbán Viktort személyes felelősség terheli azért, ha növekszik a feszültség romák és nem romák között. Úgy látszik, ha nincsenek migránsok, akkor vannak cigányok – mondta Setét Jenő a Népszavának.

A miniszterelnök szerint a szegregáció fogalma körül belpolitikai csatározások vannak, „az unió repüléséről nem is beszélve”. Orbán azt is állította, hogy a felzárkóztatás és a szegregáció fogalmainak összekeverése hozott létre politikailag igazságtalan helyzetet, és bár egyelőre nem tudja, mit kell tenni, de az biztos, hogy tenni kell valamit.

Tehát szerintem a gyöngyöspataiaknak igazságot kell szolgáltatnunk.

nepszava.hu / index.hu