h i r d e t é s

A Fidesz EP-képviselői is elítélték Luskasenka terrorját és Navalnij megmérgezését

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz EP-képviselői is elítélték Luskasenka terrorját és Navalnij megmérgezését

2020. szeptember 17. - 19:19

Bár Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy Fehéroroszország sosem látott közelségbe került hozzánk, pártja ezt már nem így gondolja.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Európai Parlament/Jan Van de Ve

Közös állásfoglalást adott ki csütörtökön az Európai Parlament, amelyben a képviselők elsöprő többséggel elítélik az elcsalt belarusz elnökválasztást, és az orosz ellenzéki vezető, Alekszandr Navalnij megmérgezését.

Az EP közleményéből kiderül, hogy Európai Parlament az 574 szavazattal, 37 ellenszavazat és 82 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadott állásfoglalásában elutasítja az idén augusztus 9-i belaruszi "úgynevezett elnökválasztás" eredményét, mivel a választások "az összes nemzetközileg elismert norma kirívó megsértésével" zajlottak. 

A Parlament a jelenlegi elnököt, Aljakszandr Lukasenkát mandátuma november 5-i lejárta után nem ismeri el az ország elnökének.

A képviselők ugyanakkor üdvözlik, hogy a közelmúltban létrejött az ellenzéki Koordinációs Tanács "mint a Belaruszban demokratikus változást követelő emberek ideiglenes képviselőj[e]", amely minden politikai és társadalmi szereplő előtt nyitva áll.

A Parlament emellett ismét hangsúlyozza, hogy Belaruszban a lehető leghamarabb új, szabad és tisztességes választásokat kell tartani nemzetközi felügyelet mellett. Az aláírók uniós szakciókat várnak a választási eredmények meghamisításáért és a belarusz erőszakos elnyomásért felelősök csoportja, köztük Lukasenka elnök ellen, és a tagállamoktól a korlátozó intézkedések késedelem nélküli végrehajtását kérik a nemzetközi partnerekkel szoros együttműködésben.  

Az állásfoglalás aláírói határozottan elítélik a tömeges letartóztatásokat és a békés tiltakozók, a tüntetésvezetők és az újságírók folyamatos erőszakos elnyomását. Az ország fogdáiból és börtöneiből folyamatosan érkeznek a bántalmazásról, nemi erőszakról és kínzásokról szóló hírek.

A Fidesz mást mond, mint vezetője

Mint a hvg.hu egy jegyzőkönyvben kiszúrta, az állásfoglalást a Fidesz EP-képviselői – köztük Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Szájer József és Trócsányi László – is aláírták.

Ez 180 fokos fordulatot jelent a kormány és Orbán Viktor néhány hónappal korábbi állásfoglalásához képest, hiszen Orbán még júniusban is azt fejtegette Minszkben, hogy a fehérorosz és a magyar "nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk" – ennek örömére pedig 40 millió eurós hitelkeretet is nyitottak a magyar Eximbanknál, a belarusz–magyar cégek közötti együttműködés támogatására.  

Bár augusztusban bebizonyosodott, hogy Lukasenka saját népe ellen is brutális erővel lép fel, ha a minden jel szerint csalással megszerzett hatalma megőrzéséről van szó, a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter hivatalosan azóta sem ítélte el a minszki rendőri terrort. 

Navalnij megmérgezését is elítélték

Egy szintén csütörtökön, 532 szavazattal, 84 ellenszavazat és 72 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a Parlament határozottan elítéli a neves orosz ellenzéki politikus és korrupcióellenes aktivista, Alekszej Navalnij idegméreggel történő meggyilkolására tett kisérletet.  Ezt a közös véleményt is elfogadták a magyar képviselők.

Az állásfoglalás megjegyzi, hogy a felhasznált, a "novicsok-csoportba" tartozó mérget kizárólag állami tulajdonú katonai laboratóriumban fejleszthették ki, magánemberek nem juthattak hozzá. Ez pedig erősen arra utal, hogy a támadás mögött az orosz hatóságok állnak. Ha azonban mégis mást találna a vizsgálat felelősnek, az továbbra is azt jelenti, hogy Oroszország megsértette a nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait.

A képviselők hangsúlyozzák, hogy a Navalnij ellen megkísérelt merénylet az oroszországi ellenzéki hangok szisztematikus elhallgattatását célzó lépések sorába illeszkedik, célja pedig a szeptember 11–13-i oroszországi helyi és regionális időközi választások befolyásolása volt. Navalnij esete egy olyan szélesebb orosz politika egyik eleme, amely az elnyomó belső politikákra és az agresszív nemzetközi fellépésre összpontosít, jegyzi meg az állásfoglalás. 

A dokumentum azonnali nemzetközi vizsgálatot kér a Navalnij-ügy és Oroszország vegyi fegyverekkel kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásainak megsértése miatt, Oroszországot pedig a vizsgálattal való teljes körű együttműködésre és az elkövetők felelősségre vonására szólítja fel. (nepszava.hu)