h i r d e t é s

A Fidesz beismerte Brüsszelben: kamunépszavazást tartanak októberben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz beismerte Brüsszelben: kamunépszavazást tartanak októberben

2016. augusztus 26. - 14:31
0 komment

444 információi szerint Völner Pál, az Orbán-kormány igazságügyi államtitkára személyesen ismerte el az Európai Bizottság egyik emberének, hogy a kvóták megváltoztatására tett ígéret csak „a kampány politikai húzása, nem kell teljesen komolyan venni” - írja a Propeller.

Kamuzás közben nevetni is kell - Forrás: propeller.hu

Most már a Fidesz is beismerte azt, amit az Európai Bizottság elnökétől eddig is tudtunk: az októberi népszavazás semmilyen hatással nem lehet a menekültkvótákra. – közölte a Demokratikus Koalíció.

Úgy folytatják: Ha Magyarországon lenne még független igazságszolgáltatás, és a választási bizottságtól az Alkotmánybíróságig nem szállt volna meg mindent a Fidesz, akkor ezt úgy neveznék, hogy a választók tudatos megtévesztése. Mivel azonban a törvények az Orbán-kormányra nem vonatkoznak, a magyarokra hárul a feladat, hogy nemet mondjanak az EU elhagyására tett kísérletre, az októberi álnépszavazásra.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz Brüsszelben elismerte, hogy álnépszavazást tart október másodikán. A DK népszavazási álláspontja szerint a magyarok akkor mondhatnak nemet az álnépszavazásra és védhetik meg Magyarország EU-tagságát, ha távol maradnak a népszavazástól. A DK szerint a távolmaradás is szavazat, aki októberben távol marad, az Magyarország EU-ban maradására szavaz. – zárul az ellenzéki párt közleménye.

propeller.hu