h i r d e t é s

A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezik a néppártból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezik a néppártból

2020. április 01. - 07:49

 

A dán Konzervatív Néppárt EP-képviselőjének tudomása van arról, hogy több más tagpárt is hasonló lépést fontolgat, miután a magyar parlament elfogadta a felhatalmazási törvényt. - írja a nepszava.hu.

A felfüggesztett Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a kereszténydemokrata pártcsaládból a dán Konzervatív Néppárt elnöke és európai parlamenti delegációvezetője. Soren Pape Poulsen elnök és Pernille Weiss EP-képviselő kedden hivatalos levélben értesítette erről Donald Tusk EPP elnököt és Manfred Weber frakcióvezetőt.

Pernille Weiss lapunknak azt mondta, tudomása van arról, hogy több más tagpárt is hasonló lépést fontolgat, miután a magyar parlament elfogadta a széles körben vitatott felhatalmazási törvényt.

Az EPP szabályai alapján a kizárást öt országból legalább hét tagpártnak kell indítványoznia a néppárt elnökéhez intézett levélben, hogy a javaslatot a döntéshozó fórum napirendjére tűzzék.

Gyorsan és határozottan akartunk cselekedni

- magyarázta Pernille Weiss, hogy miért siettek a levélírással.

Szerinte a Fidesz annyira eltávolodott a jogállami normáktól, hogy nem maradhat a pártcsalád tagja.

Sok pártelnök reménykedett a kedvező változásban, ezért döntött annak idején a magyar párt felfüggesztése mellett. Ezek után a Fidesznek végképp nincs helye közöttünk

 - mondta. Az EP-képviselő közölte, arra biztatja képviselőtársait is, hogy csatlakozzanak a felhívásukhoz. Az Európai Néppárt tavaly márciusban függesztette fel a Fidesz tagságát meghatározatlan időre.  

nepszava.hu


 

h i r d e t é s