h i r d e t é s

A fenntarthatósági expó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fenntarthatósági expó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek

2021. november 24. - 12:34

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó megfelel majd a Zöld rendezvény minősítési feltételrendszernek; az ötletgazdák, a KÖVET Egyesület és a Kék Bolygó Alapítvány a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja, az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz - közölte a két nonprofit szervezet az MTI-vel szerdán.

Forrás: Weco-Travel blog

A november 29 - december 5. közötti esemény szervezője a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), központi célja pedig a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés támogatása. Ennek érdekében a szakkiállítás megszervezése és lebonyolítása során kiemelten figyelnek az esemény karbonlábnyomának csökkentésére, így a keletkező hulladék mennyiségének minimalizálására, a szelektív gyűjtésre, és a hulladék teljes útjának nyomon követésére. A rendezvényen radikálisan csökkentik a papírhasználatot és hasonlóképpen foglalnak állást a műanyagmentesség támogatása mellett - írták.

A Planet 2021 szervezői a kiállítók számára összeállítottak egy, a Zöld rendezvény minősítési rendszernek megfelelő zöld szempontrendszert, amelyről minden kiállítót tájékoztattak és amelynek betartását mindenkitől megkövetelik - közölték. A Zöld rendezvény minősítés a KÖVET Egyesület által kidolgozott, és 2021 óta levédett minősítési rendszer, amelyben a szakértők az adott rendezvény szervezésének és lebonyolításának környezeti vonatkozásait vizsgálják és értékelik, beleértve annak helyét, az étkezést, a szállítást és az anyagokat, a kommunikációt, az energiahasználatot és a környezetszennyezés megelőzését. A Planet 2021 karbonlábnyom-számítást a nemzetközileg elismert Bilan Carbon módszerrel végzik. (MTI)