h i r d e t é s

A devizahitelesek ellen döntött a bíróság

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A devizahitelesek ellen döntött a bíróság

2018. október 10. - 11:14

Dermesztő ítéleteket hozott a bíróság

Forrás: bumm.sk

Az Európai Bizottság jogosan tagadta meg a magyarországi devizahitelekkel összefüggésben folytatott vizsgálatához kapcsolódó dokumentumok hozzáférhetővé tételét - mondta ki kedden az Európai Törvényszék. - írja a Napi.hu

A magyarországi devizahitel-adósok érdekeit képviselő Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület, amelynek a mostani ügyek felperesei is a tagjai, panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál (EB) lényegében amiatt, hogy a magyar jogalkotó - az egyesület szerint - azzal, hogy jogalkotási aktusokkal a devizahitel-szerződések egyes elemeit megváltoztatta, másokat - például az árfolyamkockázatnak a fogyasztóra való hárítását - pedig hallgatólagosan megerősítette, az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat megsértve önkényesen beavatkozott a fogyasztói devizahitel-szerződésekben megállapított jogviszonyokba, amelyeket az azok megkötésekor érvényben lévő szabályok szerint kellene elbírálni a magyar bíróságoknak.

Miután a bizottság mind a mai napig nem tartotta szükségesnek, hogy e panasz alapján kötelezettségszegési eljárást indítson, az említett egyesület három tagja hozzáférést kért a Brüsszel által az ügyben folytatott vizsgálattal kapcsolatos dokumentumokhoz. Mivel az EB a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmüket elutasította, az érintettek az elutasítást tartalmazó határozat megsemmisítését kérték az Európai Törvényszéktől.

A kedden meghozott ítéleteivel a törvényszék elutasította a kereseteket.

Az indoklás szerint szerint ugyanis - az uniós szervek által kezelt dokumentumokhoz való hozzáférés lehetőségét biztosító általános szabálytól eltérően - az e szervek által folytatott vizsgálatok védelmére vonatkozó célkitűzés igazolhatja az említett hozzáférés megtagadását. A törvényszék szerint az EB vizsgálatához kapcsolódó dokumentumok bizalmas jellegét vélelmezni kell.

Márpedig a felperesek nem bizonyították, hogy a vitatott dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez olyan nyomós közérdek fűződik, amely felülírná az e hozzáférés megtagadását igazoló, az uniós szervek által folyatott vizsgálatok védelmére vonatkozó okokat - szól az ítélet.

A törvényszék határozata ellen két hónapon belül - kizárólag jogkérdésekre vonatkozó - fellebbezést lehet benyújtani az Európai Bírósághoz.

napi.hu