Tegyünk félre egy pillanatra mindazt a gondolatmenetet, hogy miért nem kellene Magyarországnak az új atomerőművet építenie, s hogy miért is kapitális hiba e projektet erőltetni annak ellenére, hogy a világ már biztosan épp az ellenkező irányba halad. Ha erre képesek vagyunk, akkor gyorsan eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy: ha Paks II. mégis megépülne, ez mikorra történne meg?

És hogy miért fontos kérdés ez? Minden projekt csúszása anyagi veszteségekkel jár, ráadásul a világ többi részén közben folyamatosan építik ki a megújulóenergia-rendszereket. A megújulók ára egyre alacsonyabb lesz, az atomenergia ára pedig növekszik. Innentől kezdve Paks II még a várható évi több száz milliárd forintnál is többe fájhat Magyarországnak – azaz egész pontosan a magyar adófizetőknek. Na, de akkor nézzük is, mik itt a problémák a projekt csúszása körül…

Süli János, a téma tárca nélküli minisztere legutóbb a Paksi Hírnökben (ez a paksi városi tévé portálja) jelent meg a projekttel kapcsolatban kialakult helyzetet magyarázandóan.

Elmondása szerint jelenleg 22 hónap csúszásban van a projekt. Egészen pontosan: 16+6 hónapnyiban (azt, hogy a matekpélda két tétele közt mi indokolja a különbségtételt, nem árulta el), de szeretnék „a legtöbb időt visszanyerni”. Ugyan elmondta, hogy a paksi bővítéssel kapcsolatban egyes kérdésekben „nem lehet és nem is akarnak titkolózni”, a menetrend ismertetésétől (akkor végül is pontosan mikor kezdenének építkezni, és mikorra tervezik azt befejezni) azonban ismét megkímélt bennünket.

Ezzel az egésszel van némi probléma. Azt most hagyjuk is, hogy

milyen „házépítés” az, ahol elkérik a pénzünket, de nem mondanak az építés kezdetéről és végéről semmi konkrétumot…

Inkább beszéljünk arról, hogy a paksi projekt csúszása egy generális probléma, és ezért valójában egyáltalán nem meglepő. Ugyanis a határidőre befejezett építkezés nem éppen az atomerőmű-építők műfaja – ahogy azt már lassan egy évtizede megírtam.

A határidők tartása nem az atomerőmű-építők erőssége

Erről sokat tudnának mesélni Finnországban és Franciaországban, ahol a tervezések még jól mentek, de a speciális betonozással, illetve a szakszerű hegesztési varratokkal és más „apróságokkal” évtizedes „csúszási probléma” állt elő.

Olkiluotóban ma több mint 10 éves a csúszás; 14 év építkezés után az a legfrissebb hivatalos ígéret, hogy 2019-re elkészülnek vele. Flamanville-ben pedig 2012 helyett ígérik a jövő évi (2018-as) startot – miközben az elszálló költségek pontosítása még mindig folyamatban van.

Hozhatjuk példának a szlovákiai mohi (mochovcei) atomerőmű két reaktorát is:

2008-ban, az építkezés kezdetén még 2012-13 volt a céldátum, most 2018-19. Azaz 6 év csúszás mellett 9-10 éves befejezési időről beszélhetünk – „befejezési”, és nem „építési”, mivel ezeknek a reaktoroknak az építését 6 évnyi munka után 1991-ben leállították, és az akkori készültségi szintről fejezik most be őket.

De az oroszoknál se megy ez másként: a Paks II. referencia-erőműjének szánt novovoronyezsi atomerőmű új reaktorblokkjával több probléma is adódott, ami az üzemszintű működésre állást hátráltatta, a finnországi projektekben vállalt szerepekről pedig épp most derült ki, hogy az elégtelen szakemberlétszám és az erősen kifogásolható szakmai színvonalú tervezés miatt már az engedélyszerzés se megy simán, az erőműépítéssel már ebben a fázisban megcsúsztak.

De ha egészen pontosak akarunk lenni a Megépülhet-e időre Paks II.?-kérdésre választ keresve, érdemes az új nukleáris erőműbe beépítendő, két, VVER-1200 típusú reaktor installálási tapasztalatait is jobban szemügyre venni.

Megépülhet-e időre Paks II?

Az eredeti magyar kormányzati elképzelés szerint Paks II. (az első reaktorral) 2025-ban jutna el a termelés beindításáig (a második pedig 2026-ban). Azért ez a céldátum, mert – mint azt a hitelfelvétel körüli ködösítésről írt posztban is megírtam –

2026. március 15-én el kell kezdeni törleszteni az orosz hitelt. Akkor is fizetni kell, ha nincs kész az atomerőmű.

Most, 2017 végén, amikor Süli János azt ígéri, hogy januártól elindulhatnak az előkészítő munkák, pedig érdemes még egyszer elővenni az alábbi ábrát. Aszódi Attila készítette még 2015-ben, sokáig ezt az egyetlen ábrát ismertük, mint Paks II. hivatalos menetrendjét. Most, hogy az hangzott el: az új blokkokat „2026-ban, a másikat 2027-ben szeretnék átadni”, újabb ábrát nem tettek közzé.

Forrás: paksameta.blog.hu

Erről, sokkal részletesebben szintén írtam már. Most mégis azért érdemes ezt újfent elővenni, mert nem csak nálunk tapasztalható csúszás az eredeti menetrendhez képest, de több, Roszatom által épített, a paksi referenciájaként tekintett erőműnél is – függetlenül attól, hogy milyen okból csúsztak/csúsznak a projektek.

Forrás: paksameta.blog.hu

Ebből elég világosan látszik, hogy miért hihető nehezen, hogy Paks II.-t sikerül 2026-ra beindítani. (Ahogy az eddig kommunikált 2025 is valószínűtlen dátum volt.)

Ráadásul e táblázat számai mögött az is felsejlik, hogy a Roszatom még Oroszországban is folyamatosan csúszásba került, pedig otthon, „senkitől sem zavartatva” dolgozhat! A referenciaprojektek, Novovoronyezs II és Leningrád II esetében a kezdetben 2012-14-re tervezték az üzembe állást, de most már 5-7 éves tervezett késésnél tartanak.

Az, hogy Paks II-vel kapcsolatban most sem Süli János, sem Aszódi Attila, sem más kormányzati illetékes szájából nem hangzik el egyetlen konkrét évszám vagy ígéret sem, lehet szándékos ködösítés is. A többi Roszatom-projekt ismeretében gyanítható, hogy az eredeti menetrend nálunk sem feltétlenül lesz tartható. Ez megmagyarázná, hogy miért nem tesznek közzé konkrét menetrendet, miért ködösítenek, és miért dobnak be olyan évszámokat, amelyekről már elhangzásuk pillanatában sejthető, hogy nem tarthatóak be (a kommunikációs technika nem újdonság: Olkiluoto, Flamanville vagy éppen Mohi esetében is folyamatosan inflálódnak el a célszámok).

Mit jelent a csúszás a pénztárcánknak?

Az sem mellékes, hogy milyen következményekkel kell számolni a csúszás miatt – ami még inkább megmagyarázza a ködösítést. Az atomipar ugyanis nemcsak a csúszásokról, hanem a költségek növekedéséről is ismert. A bejegyzésben használt példáknál maradva,

Olkiluoto csaknem, Flamanville pedig több mint 3-szoros költségnövekedést produkált, Mohi esetében pedig kb. 2-szeres a szorzó. Eddig.
Az okok komplexek, de azzal mindenképp tisztában kell lenni, hogy a csúszás, a visszafizetendő hitel kamatainak halmozódása miatt önmagában is lényeges hatást gyakorol  a költségekre.

Úgyhogy legyen teljesen világos: az atomerőmű-építésben a késés többletköltséget generál, a drágább építkezés pedig azt, hogy további késések történhetnek. Márpedig ezt a felárat – az orosz hitelen felül – szintén nekünk kell majd kifizetni.

paksameta.blog.hu