h i r d e t é s

A Civil Összefogás Fóruma megjelölte Magyarország legkorruptabb kormányzati időszakát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Civil Összefogás Fóruma megjelölte Magyarország legkorruptabb kormányzati időszakát

2021. december 03. - 13:12

A CÖF-CÖKA úgy látja, hogy a legkorruptabb időszak 2002-2010 közé tehető.

Ifj. Lomnici Zoltán, Csizmadia László és Fricz Tamás 2014 őszén. - Fotó: Botos Tamás / 444

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt ismertette, hogy az állami vagyonkezelők összevonása 2010 előtt milyen jogi anomáliákat, aggályokat vetett fel. Ez a témája a CÖF-CÖKA által felállított Civil Igazságtételi Bizottság első jelentésének.

A szóvivő a jelentést összegezve azt mondta: a 2010 előtt kormányzó baloldal két ciklus alatt 190 társaság állami tulajdonhányadát adta el, a költségvetésbe befolyt 750 milliárd forint jelentős része azonban "mintha el is tűnt volna". Ezért sem jutott forrás a gazdasági válság idején társadalmi csoportok célzott támogatására. Ezzel szemben a mostani kabinet segíti például a nyugdíjasokat és a 25 év alatti dolgozó fiatalokat. A jelenlegi kormány megvédi a nemzet vagyonát, célja a közérdek szolgálata - hangoztatta ifj. Lomnici Zoltán.
Közölte, hogy megállapításaik az Állami Számvevőszék jelentésein alapulnak.

A 2007-es vagyontörvénnyel létrejött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., amely három korábbi intézményt váltott fel. A lépéssel az akkori kormányzat tervezetten egy nehezen követhető vagyonkezelési helyzetet teremtett - jelentette ki a szóvivő.

Ifj. Lomnici Zoltán azt hangoztatta, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. átláthatatlanul kezdte meg működését, a törvény végrehajtásánál követhetetlenné vált az állami vagyon sorsa.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke azt mondta, az ifj. Lomnici Zoltán elnökletével működő Civil Igazságtételi Bizottság rámutat a 2002-2010 közötti kormányok "feltehetően korrupcióval összefüggő", a magyar gazdaságot módszeresen tönkretevő tevékenységére.

Vizsgálják "országrabló, erkölcsileg elítélendő munkálkodásukat", "bukott pártemberek" elé állítanak tükröt, emlékeztetve arra, miként éltek vissza a választók bizalmával - közölte Csizmadia László.
Hangsúlyozta: a CÖF-CÖKA a mai magyar társadalmi élet egyik érzékeny pontjának tartja, hogy a közvélemény igazságtudata esetenként jelentősen eltér a jogszolgáltatás megállapításaitól. A CÖF-CÖKA elismeri a bíróságok függetlenségét - tette hozzá -, azonban úgy látja, hogy sokszor nem vonják politikailag felelősségre az érintetteket.

Csizmadia László azt mondta, hogy olyan jogalkotást és végrehajtást ösztönöznek, amely közelít a polgárok igazságérzetéhez. (MTI)