h i r d e t é s

A bürokrácián múlik több ezer hajléktalan ember étkeztetése

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A bürokrácián múlik több ezer hajléktalan ember étkeztetése

2017. november 26. - 08:47

A szociális államtitkár szerint nem lesz gond a hajléktalanok étkeztetésesével, azonban a Hajléktalanokért Közalapítvány munkája múlik azon, hirdetnek-e győztest a megismételt közbeszerzésen. Ha pedig hirdetnek, megkötik-e velük még karácsony előtt a szerződést.

Forrás: maltai.hu

A hajléktalanétkeztetésben a november már krízisidőszaknak számít, írja a HírTV. A nagy segélyszervezetek mellett egyre több kisebb is próbál segíteni a rászorulóknak, a Magyar Önvédelmi Mozgalom például a főváros XVIII. kerületében osztott ételt és ruhát. Azonban a naponta meleg ételt biztosító Hajléktalanokért Közalapítvány következő két évi anyagi forrása veszélybe került, mert a célra kiírt közbeszerzésen nem hirdettek nyertest.

A négymilliárdos pályázat 4 ezer embernek biztosítja a napi étkezést, de a szociális államtitkár szerint nem lesz gond. „„A mostani jelzések alapján december elején pozitívan tudjuk zárni, december első hetében a pályázatot, úgy tűnik, hogy a megismételt pályázatnak lesz nyertese és legkésőbb december 20-ig megtudjuk kötni a támogatási szerződést, tehát január elsejétől az ételszállítás nem kerül veszélybe” – mondta Czibere Károly.

Közben a Heti Betevő Egyesület online jótékonysági művészeti árverést hirdetett, többek között Alföldi Róbert is ajánlott fel alkotást. A licit december 3-ig tart, a szervezetnél kizárólag adományokból biztosítanak hetente több mint félezer adag éttermi minőségű meleg ételt.

„Amikor elkezdtük akkor szinte csak hajléktalanok voltak, most meg már nagyon sok családos, nyugdíjas, tehát olyan ember, akinek van hol laknia, de mégis nagy segítség az a heti egy meleg étel és eljönnek sorba állnak. Én azt gondolom, aki eljön és beáll egy ilyen sorba, az rászoruló és nagyon sok, egyre vegyesebb a kép, hogy kik jönnek el ételért” – mondta Lőrinczi Krisztina, az ötletgazda.