h i r d e t é s

A Boeing szerint már jönnek az egypilótás utasszállítók

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Boeing szerint már jönnek az egypilótás utasszállítók

2018. augusztus 28. - 14:15

A több mint egy évszázaddal ezelőtt alapított amerikai vállalat olyan technológiai megoldáson dolgozik, amivel elegendő lesz egy pilóta is a pilótafülkébe.

Arke/Arkefly Boeing 787-8 Dreamliner

Ugyanakkor számos repülési szakember ellenzi a kezdeményezést, és még a jogi környezet sem adott teljesen a változtatáshoz. - írja az Origo

A hatályos európai légiközlekedési szabályok szerint a több mint húsz utas szállítására alkalmas repülőgépeknél legalább két pilótának kell lenni a pilótafülkében. Steve Nordlund, a Boeing alelnöke azonban elmondta, hogy a mostani technológiai háttérrel akár már egy pilóta is elegendő lehet.

Az alelnök nyilatkozatában kiemelte, hogy a cég hisz az egypilótás rendszerben, és már dolgoznak a teljes technológiai támogatáson. Javaslata szerint elsőnek rakományt szállító gépeken lehetne tesztelni a rendszert.

A biztonságnak, a gazdaságosságnak és a technológiának közösen kell összekapcsolódnia a siker érdekében"

– nyilatkozta Nordlund a The Independentnek. Ráadásul ez megoldást nyújthat az egyre nagyobb pilótahiányra is.

A 2015 márciusában történt tragédia óta, amikor egy pilóta a francia Alpokban hegyoldalnak vezette az utasokkal teli repülőgépet,

az Európai Légiközlekedés-biztonsági Hatóság (EASA) bevezette azt a szabályt, hogy a személyzet két tagjának állandóan a pilótafülkében kell tartózkodnia, vagyis ha az egyik pilóta elhagyja helyét, akkor valamelyik munkatársának be kell mennie a fülkébe addig.

Sully Sullenberger, a US Airways nyugdíjazott pilótája – aki 155 utas életét mentette meg, amikor mindkét hajtóműbe madár repült, és ő mégis sikeresen letette a gépet –, már korábban felszólalt az egypilótás kezdeményezés ellen miután az Egyesült Államok Szövetségi Repülési Igazgatósága megkérte a kongresszust, hogy támogassák a kutatás-fejlesztést az egypilótás gépekkel kapcsolatban.

Minden biztonsági protokollunk arra van beállítva, hogy két pilóta közösen, összehangoltan dolgozik"

– mondta Sullenberger.

A Boeing alelnöke ugyanakkor úgy véli, a félelem alaptalan, és ez hátráltatja a fejlődést, ráadásul korábban még hat emberre volt szükség a pilótafülkében, de a technikai fejlődés ezt mára már lecsökkentette.

Az Európai Légiközlekedés-biztonsági Hatóságnál elmondták, hogy támogatják az innovációs lépéseket az egypilótás gépekhez, ugyanakkor jelenleg nem kívánnak változtatni a hatályban lévő szabályokon.

origo.hu