h i r d e t é s

A belga kormány összeomlásához vezethet a katalán válság

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A belga kormány összeomlásához vezethet a katalán válság

2017. november 03. - 08:04

Egyes szakértők szerint a négypárti belga kormánykoalíció összeomlásával fenyegethet, ha a spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adnak ki a jelenleg Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, mivel az ügy felboríthatja a kényes politikai egyensúlyt a kormánypártok között. - írja az ATV

A belga kormány hivatalosan nem támogatja Katalónia elszakadását. Charles Michel miniszterelnök pártja, a vallon Reformer Mozgalom az ügyben lényegesen más álláspontot képvisel, mint a koalíció legerősebb pártja, a katalán függetlenségi mozgalmat is támogató flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA).

Az N-VA egyes vezetői ugyan támogatásukról biztosították Puigdemontot, de eddig nem lépték át a kérdésben azt a határvonalat, ami az ügy teljes átpolitizálását, végül pedig a kormány összeomlását vonhatná maga után a belső nézetkülönbségek miatt, több mint egy évvel a 2019-re tervezett választások előtt - közölte a Le Soir című belga napilap.

Mint írták, komoly ellentmondás feszül az önálló Flandria megteremtését zászlójára tűző párt "nacionalista és kormányzati kötelezettségei között".

Sander Loones, az N-VA egyik európai parlamenti képviselője kiemelte: mind a kiadatás, mind pedig Puigdemont esetleges menedékjogi kérelme ügyében az illetékes belga hatóságnak, illetve bíróságnak kell döntenie világos szakmai és jogi kritériumok alapján, a kormánynak ebben nem lehet semmilyen szava.

Hasonló véleményének adott hangot a cikk szerint Willy De Waele, a flamand nacionalista mozgalmak ernyőszervezetének elnöke is, rámutatva: "az ügyet jogi síkon kell tartani, követni kell az eljárásokat". Elismerte azonban, hogy végzetes lehet a belga kormánykoalíció számára, ha Spanyolország egy adott ponton politikai síkra tereli a kérdést, mivel az N-VA a kormány tagjaként nem hajolhat meg a spanyol követelések előtt a szavazóbázisa és a Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű rivális párt szorítása miatt.

Bart De Wever, az N-VA elnöke leszögezte: pártja nem kívánja szítani a feszültséget, de nem fognak cserben hagyni egy barátot, márpedig Puigdemont annak számít, akit mindig szívesen látnak.

Az újság egy névtelenséget kérő kormányzati forrásra hivatkozva azt közölte: Charles Michel miniszterelnök arra kérte kormánya tagjait, hogy nyilvánosan ne kommentálják a katalán válság fejleményeit, "ne öntsenek olajat a tűzre". 

Mások arról számoltak be, hogy Michel már három-négy hónappal ezelőtt veszélyesnek ítélte a katalóniai helyzetet a kormányzati többségre.

Politikai menedékjog?

Carles Puigdemont hétfőn érkezett váratlanul Brüsszelbe egykori kormánya több tagjával együtt, és sokan arra számítottak, hogy politikai menedékjogot fog kérni, miután Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár (aki az N-VA tagja) azt mondta, ha kérelmezné, meg is kaphatná. A leváltott elnök azonban kedden bejelentette: nem kér politikai menedéket, viszont nem is tér vissza Katalóniába, amíg nem kap "világos biztosítékokat" a "tisztességes eljárásra".

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen. Az ügyben eljáró spanyol bíróság várhatóan pénteken kiadja az európai elfogatóparancsot Puigdemont ellen.

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök péntek este jelentette be Puigdemont menesztését, valamint a katalán parlament feloszlatását és az új tartományi választások kiírását, miután a barcelonai törvényhozás függetlenségi pártjai megszavazták az önálló "Katalán Köztársaság" létrehozását.

Belgium szövetségi kormányában a 2014-es választások nyomán először jutott hatalomra a flamand függetlenség mellett síkra szálló N-VA. A legtöbben eleve arra számítottak, hogy meglehetősen rövid életű lesz a flamand-vallon liberális, konzervatív, a pártok színei alapján a belga sajtóban "svédnek", a nemzetközi médiában pedig kamikázénak elnevezett koalíció. (MTI) / atv.hu