h i r d e t é s

9,8 millió fő alá esett Magyarország népessége

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

9,8 millió fő alá esett Magyarország népessége

2020. február 26. - 11:25

Kevesebben születtek és haltak meg az egy évvel korábbihoz képest, így ennek az évszázadnak csak a negyedik legnagyobb természetes fogyása lett a 2019-es. - írja a veszpresszo.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Mónus Márton

Egészen egy hónappal ezelőttig úgy tűnt, hogy a tavalyi természetes fogyás még a 2018-asnál is rosszabb lehet – pedig az volt a XXI. század eddigi legnagyobb fogyása –, de most meglepően jó számokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal 2019 decemberéről: a születésszám 8,2 százalékkal nőtt, a halálozások száma 8,1 százalékkal csökkent 2018 utolsó hónapjához képest.

Így összességében 2019-ben 40 400 fő volt a természetes fogyás, ami 2,0 százalékos csökkenést jelent 2018-hoz képest, de még így is ennek az évszázadnak a negyedik legrosszabb mutatója.

A 2011-es népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2019 végén 9 millió 769 ezer fő volt.

2019-ben

  • 89 200 gyerek született, 607-tel, azaz 0,7 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban,
  • 129 600-an haltak meg, 1445-tel, vagyis 1,1 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,49 volt, ami megegyezett a 2018-assal. A gyerekvállalási hajlandóság tehát nem változott, a születésszám a szülőképes nők számának visszaesése miatt csökkent. Ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál.

Az látszik a számokon, hogy sokan szívesen házasodnak, amióta az állam pénzt ad érte: 2019-ben 65 300 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 28 százalékkal, 14 472-vel több az egy évvel korábbinál. Ebben az évben kötötték a legtöbb házasságot 1990 óta.

veszpresszo.hu