h i r d e t é s

530000 km/h: ennyivel repeszt a világ leggyorsabb űrszondája

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

530000 km/h: ennyivel repeszt a világ leggyorsabb űrszondája

2021. május 02. - 18:06

A NASA által 2018-ban indított Parker Solar Probe egyre közelebb kerül célpontjához, a Naphoz, miközben eszméletlen sebességre kapcsolt.

Parker Solar Probe űrszonda - Forrás: NASA

Az autó nagyságú Parker Solar Probe napszonda folyamatosan közelít a Naphoz, és már olyan pályára került, amely során 1 377 Celsius-fok körüli hőmérsékleteknek van kitéve, miközben műszereivel a környéken előforduló, magas energiával rendelkező részecskéket figyeli.

Az űrszonda már többszöri alkalommal is elhaladt a Vénusz mellett, ezáltal sikerült közelebb lopóznia központi csillagunkhoz, legutóbbi repülését pedig februárban hajtotta végre, ezáltal már összesen nyolc missziót teljesített, és minden idők leggyorsabb űrszondájává avanzsált.

NASA hivatalos közleménye alapján az egység nagyjából 10,4 millió kilométerre tartózkodik a Nap felszínétől, a legutóbbi sebességrekordot pedig még januárban állította be, akkor ugyanis 466 600 km/h-ra gyorsult fel.

A Parker Solar Probe adatgyűjtési procedúrája várhatóan május 4-ig tarthat, mely során rengeteg hasznos információval gazdagodhatnak a NASA mérnökei és csillagászai, fényt derítve a Nap viselkedésére és a környéken zajló folyamatokra.

Az űrszonda életciklusa alatt összesen 24-szer kerülheti meg a Napot, míg utolsó missziójával 2024-ben végezhet, ezután minden bizonnyal megsemmisülhet, miközben szétolvad a forró kromoszférában. (liner.hu)