h i r d e t é s

3500 forinttal emelik az átlagnyugdíjat 2019-ben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

3500 forinttal emelik az átlagnyugdíjat 2019-ben

2018. július 09. - 07:27

A törvényben -az inflációhoz rögzített - nyugdíjemelés jövőre egy átlagnyugdíjas esetében havi 3500 forintot fog jelenteni. - írja az mfor.hu

Sneider Tamás, jobbikos képviselő eredetileg arról érdeklődött, hogy milyen lépéseket kíván tenni Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere annak érdekében, hogy a férfiak számára is elérhető legyen a méltóságban megélt nyugdíjas lét. A miniszter helyett válaszoló Rétvári Bence meglehetősen messziről, a nyugdíjemelésektől kezdte válaszát

Rétvári felidézte, a kormány vállalta, hogy megvédi a nyugdíjak értékét. A járandóságok 2010-hez képest így - az idei emelést is figyelembe véve - már 29,8 százalékkal emelkedtek, emellett a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal nőtt. Ez utóbbi annak köszönhető egyébként, hogy a kormány az eredeti vállalását túl is teljesítette, hiszen a korábbi években néhány alkalommal "sikerült" a ténylegesnél nagyobb inflációval tervezni, és emelni. Vagyis a pénzromlás tényleges üteménél nagyobb mértékű lett az emelés. 

Rétvári szerint ha minden, a nyugdíjasok számára kifizetett ellátást figyelembe veszünk, akkor az átlagnyugdíj ma már 130 500 forintra rúg. A jövő évi prognózis alapján ezt 2019-ben további 2,7 százalékkal fogják emelni a költségvetési törvényjavaslat elfogadása esetén. Ezzel az átlagnyugdíj 3500 forinttal 134 ezerre nő majd.

Az államtitkár válaszából az is kiderül, hogy 

  • a 2017-es nyugdíjprémium 24 milliárd forintot juttatott a nyugdíjasoknak, 
  • három alkalommal adtak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, összesen 81 milliárd forint értékben, 
  • a 2016. novembertől 2018. márciusig terjedő időszakban 129 milliárd forint összegű nyugdíj-kiegészítést, nyugdíjprémiumot és egyéb juttatást utaltak ki. 

A nők esetében bevezetett 40 év munkaviszony után elérhető kedvezményes nyugdíj elsősorban családpolitikai intézkedés Rétvári válasza szerint. Az államtitkár ezt követően kitért arra, hogy a 2012-től megvalósult profiltisztításnak köszönhetően sikerült biztosítani a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer hosszútávon, megfelelő színvonalon történő fenntartását. Sarkalatos törvény rögzíti, hogy öregségi nyugdíjat csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehet megállapítani. 

Vagyis ezek alapján - bár Rétvári konkrétan nem írta le - a férfiak esetében minden maradhat úgy, ahogy jelenleg is van. 

mfor.hu