h i r d e t é s

30 milliós kisbusszal menekült Pintér, miközben a lemondását követelték

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

30 milliós kisbusszal menekült Pintér, miközben a lemondását követelték

2022. december 06. - 07:50

Miközben az újabb kirúgásokat követően országszerte ülősztrájkkal állnak ki tanáraikért a diákok, legalább 86 iskola több száz pedagógusa pedig nem vette fel hétfőn a munkát, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai és tanárai levelet vittek a Belügyminisztériumba Pintér Sándornak és Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárnak, újra kísérletet téve a párbeszédre.

Pintér Sándor Belügyminiszter - Forrás: HVG/Facebook

HVG élő adása alapján ez végül igencsak egyoldalúra sikeredett: a tiltakozók nem jutottak el a bejáratig, mert a rendőrség lezárta azt delegáció érkezésére hivatkozva. Így a tömeg a szerda este óta a minisztérium előtt virrasztó diákok tábora mellől várt a sorára, mígnem néhány perccel később mindenki számára világossá vált, hogy a sötétített ablakú kormányzati kisbusz ugyanarra a személyre vár, akire ők is: Pintér Sándor belügyminiszterre.

55:30-tól látható az alábbi videón:

„Mondjon le!”- skandálták az épületből hirtelen kilépő minisztert fujjolva, fütyülve fogadó diákok és tanárok. A miniszter gyors lépteinek és a tüntetőket a bejárat elől elküldő rendőröknek köszönhetően hamar a kisbusz kényelmét – és védelmét – élvezhette, a delegáció pedig gyorsan el is hajtott a helyszínről.

Helyzetünket kilátástalannak érezzük, szeretnénk hinni, hogy Magyarország kormánya meghallgatja, segíti azokat a hozzá problémával forduló állampolgárokat, akiket jog szerint képvisel

– hangzott el a tiltakozók részéről.

A tüntetők levelükben ezért azt kérték Pintértől és Maruzsától, hogy jelöljenek meg a karácsonyi szünetig egy napot, amikor ellátogatnak a Kölcseybe, hogy kérdéseiket, problémáikat megbeszélhessék. (Mérce)