h i r d e t é s

30 millió kellett az otthonteremtéshez Pécsen

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

30 millió kellett az otthonteremtéshez Pécsen

2023. január 19. - 11:28

Ingatlankörkép Baranya vármegyéből

Baranya vármegyében, 2022-ben 66%-kal többet költöttek ingatlanra a vevők átlagosan a 2020-as adatokhoz képest. Míg a pandémia évében egy hozzávetőleg 80 négyzetméteres otthont átlagosan 17,6 millió Ft-ért lehetett megvásárolni, ugyanekkora ingatlant 2022-ben már csak több mint 11 millióval drágábban kaphatott az ügyfél. Duplájára nőtt a megyében értékesített újépítésű ingatlanok aránya az előző évekhez képest, annak ellenére, hogy a szegmens négyzetméterárainak tekintetében egy év alatt 22%-os emelkedés volt tapasztalható. Az újépítésűek árcsökkenésére azonban várhatóan az idei évben sem számíthatnak az érdeklődők. Íme a Duna House ingatlankörképe Baranya vármegyéből!

A hazánk legdélebbi pontján elterülő Baranya, mind népességét, mind pedig területét tekintve a középmezőnyben helyezkedik el az ország vármegyéi között. Baranya különlegességét történelmi jelentőségű városai és földrajzi változatossága adja, így ingatlanpiaci szempontból is színes, változatos kínálattal találkozhatnak az itt keresgélő érdeklődők.

„Baranya székhelyén, Pécsen a vármegye teljes lakosságának közel 40%-a él, és itt zárult a Duna House által közvetített vármegyei tranzakciók 65%-a is 2022-ben. A vármegyei átlagos négyzetméterárak 2020-hoz képest 73%-kal, 2021-hez képest 31%-kal emelkedtek a tavalyi év során. Az ingatlanra fordított átlagos összeg 2020-ban még 17,6 millió forint volt, 2022-re azonban 66%-kal többet, 29,2 millió forintot költöttek átlagosan a vásárlók otthonteremtésre a megyében.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. 

„A vármegyei árakkal közel azonos mértékben emelkedtek az átlagos négyzetméterárak a vármegyeszékhelyen, 2020-hoz képest 72%-os, 2021-hez képest 39%-os mértékű volt a drágulás az összes ingatlantípust figyelembe véve. A vevők a tavalyi év során átlagosan 34,3 millió forintot költöttek lakásvásárlásra és átlagosan 71 négyzetméteres otthonokra szerződtek.” – folytatta a szakértő.Népsűrűség tekintetében a második legjelentősebb város, a bányaváros Komló, ahol az értékesítési adatok alapján átlagosan már 10,2 millió forintból is megoldható az ingatlanvásárlás, amiért élhető, 50 négyzetméteres ingatlant kaphat a vevő.

Baranya vármegyében 2022-ben a legnagyobb arányban (38%) a családiházak találtak új tulajdonosra, a második legtöbbet értékesített ingatlantípus a téglaépítésű lakás volt 35%-kal, amelyet a lakótelepi panellakások követtek. A pandémia kezdetének évéhez képest 10 millióval többet kellett fizetniük a vásárlóknak, ha 50 négyzetméter körüli házgyári lakásban képzelték el a jövőjüket. A panelek átlagos négyzetméterára 2020-hoz mérten 75%-kal emelkedett, így a megyében átlagosan 466 ezer forintos négyzetméteráron lehetett hozzájutni ehhez a lakástípushoz tavaly.

„2023-ban mind a kereslet, mind az árak emelkedése alacsonyabb fordulatra váltott az országos ingatlanpiaccal együtt Baranya megyében is. Decemberben mélyponton stabilizálódott a piac, az árak korrekciója elkezdődött, de még mindig nem beszélhetünk jelentős árcsökkenésről a használt ingatlanok szegmensében.” – árulta el Benedikt Károly.

Az elmúlt két évhez képest duplájára nőtt az értékesített újépítésű ingatlanok aránya a vármegyei tranzakciók alapján. 2022-ben a Baranya vármegyei újépítésű ingatlanpiacon átlagosan 90 négyzetméteres otthonokra szerződtek a vevők, és 2020-hoz képest közel 50%-kal fordítottak többet a korszerű és energiahatékony ingatlantípusra. Négyzetméterár tekintetében 2020-hoz képest 56%-os árnövekedés tapasztalható, az elmúlt évben 670 ezer forint körüli átlagos négyzetméteráron lehetett új ingatlant vásárolni a megyében. A folyamatosan dráguló kivitelezési költségek miatt az árak mérséklődésére ebben a szegmensben várhatóan az idei évben sem számíthatnak az érdeklődők.

A Duna House közreműködésével értékesített legdrágább ingatlan Baranyában egy 195 négyzetméteres, nagyon jó állapotú családiház volt Pécsen, amelyért 255 millió forintot fizetett az új tulajdonosa, ami 1,3 millió forintos négyzetméterárat jelent, ezzel ez a tranzakció elnyerte a 2022-es év legmagasabb négyzetméteráron értékesített vármegyei ingatlana címet is.

A 2022-es év során a Duna House segítségével értékesített legalacsonyabb négyzetméterárú vármegyei ingatlan egy lakható, 400 négyzetméteres, sváb parasztház volt Pécsvárad közelében, amelyért 27 500 forintos árat fizetett az új tulajdonosa.