h i r d e t é s

299: Ennyi rendőr mondott fel egyetlen hét alatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

299: Ennyi rendőr mondott fel egyetlen hét alatt

2022. június 18. - 12:24

Május végével szűnt meg a tilalom, azonnal tömegek döntöttek a távozás mellett.

Június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Hangot

A lap felidézi, hogy 2020 novemberétől 2022. május 31-éig a kormány a koronavírus-járványra hivatkozva megtiltotta a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók távozását, a korlátozásban pedig csak néhány hónapos szünetet tartottak. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára szerint a csaknem 300-as felmondási szám akkor is jelentősnek nevezhető, ha ez a közel 37 ezres hivatásos állománynak nem egészen 1 százalékát teszi ki, hiszen ez mindössze egyetlen hét mérlege, a leszerelési hullám pedig várhatóan tovább is fog tartani. 

A kiutalt hathavi fegyverpénz és az év eleji tíz százalékos fizetésemelés sokaknál elérheti, hogy ne mondjanak fel, ugyanakkor ez utóbbi a megugró árak miatt legfeljebb inflációkövetőnek számít. Újabb béremelésre pedig nem sok esély van, különösképp, miután a Pintér Sándor vezette belügy alá szervezték be a rettenetesen alulfinanszírozott oktatást is. Pongó Géza szerint a legtöbben a közrendvédelmi területről, valamint az utcai szolgálatot teljesítő tiszthelyettesek köréből távoznak, a tilalom előtti időszakban átlagosan 2000-2550 mondtak fel évente. 

Ráadásul a lelépések miatt a maradók dolga jócskán megnehezedik: utánpótlás alig van, korábban az rtl.hu arról írt, hogy idén már csak 460-an jelentkeztek a kétéves tiszthelyettesi technikumi képzésre, gyakorlatilag lasszóval kell fogni a fiatal rendőröket. 2014-ben ez a szám még 3060 volt egy, a Belügyi Szemlében megjelent tanulmány szerint. 

A most távozó 299 rendőr nagy része várhatóan augusztus első hetéig lesz szolgálatban. (Népszava)