h i r d e t é s

220 civil szervezet ellenkampányt indít a civiltörvény ellen

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

220 civil szervezet ellenkampányt indít a civiltörvény ellen

2017. július 12. - 21:09

Ezt állítja a kormánypropaganda, amelynek egyik leágazása bejuttatta egyik újságíróját hírszerzőjét egy keddi konferenciára. - írja b1.blog.hu.

Forrás: mno.hu

Persze mivel a fideszes agit-propról van szó, az egész feltételes.sorpla.jpg

Pláne, hogy az az Origó írta meg, amelyik most már deklaráltan a Matolcsy-klán birtokába került, és amelyiknek finoman szólva sem erőssége a tényszerűség, a hitelesség vagy az igazmondás. (Emlékeznek még a Jobbik tavaly októberi rendezvényére, amelyről még annak kezdete előtt az Origón megírták, hogy dulakodás volt, ami utóbb nem is volt?)

Az alternatív tények és valóságok varázslóitól, a közpénzből finanszírozott kormányzati konteó- és fakenews-gyártól az is teljesen természetes, hogy

már az anyag címében is hazudnak kettőt.

Az Origo azzal a címmel közli a hírt, hogy Soros György totális támadást indít Magyarország ellen, a cikkből azonban kiderül, hogy szó sincs Magyarország elleni támadásról,

  • legfeljebb a civiltörvény,
  • esetleg az Orbán-kormány,
  • vagy a Fidesz-KDNP 

elleni kampányról. (Ami már csak azért sem lehet azonos egész Magyarországgal, mert a szavazóknak csak egy kisebbségét képviseli, csak egy kisebbség szavazott rá a választáson, és csak egy kisebbség - bár a legnagyobb kisebbség - áll mögötte a felmérések szerint.)

És persze az is világos, hogy az állítólagos támadást nem Soros indítja - ha egyáltalán lesz ilyen -, hanem a civil szervezetek saját megbélyegzésük ellen.

A Origo egy, a Soros-féle fiktív összeesküvések leleplezésére szakosodott kormánypárti blog, az ún. Tűzfalcsoport cikkét vette át, amelyik állítólag bejuttatta a tudósítóját propagandistáját egy keddi konferenciára.

  • Ezen - állítólag - a Helsinki Bizottság nevű szervezet társelnöke, Pardavi Márta beszélt arról, hogy nem engedelmeskednek a civiltörvénynek, és hogy 220 szervezet bevonásával ellenkampányt indítanak.
  • Szabó Máté Dániel, a TASZ szakmai igazgatója továbbá jogi tanácsadást kínált azoknak a polgári engedetleneknek, akik törvénysértéssel akarják kifejezni véleményüket a civiltörvény ellen.

A legviccesebb az, hogy a konferencián az azt szervező Majtényi László volt államfőjelölt emlékeztetett: az általa elnökölt, a Soros Alapítvány támogatásával létrehozott az EKINT kimaradt a Soros-ellenes civiltörvény hatálya alól, mert nem egyesület, hanem kht. formájában működik.

Forrás: b1.blog.hu

De még az agitpropka tudósítása szerint sem volt szó valamilyen támadás szervezéséről. Ellenkezőleg: azt írták,

a felszólalók parttalan jogászkodással töltötték az időt.

Ebből aztán úgy néz ki, a kormánypropaganda picit mintha túlreagálta volna az ügyet, amikor Soros Magyarország elleni támadásáról írt, de hát nekik ez a dolguk, egy nyári zivatarba is képesek lennének magyar apokalipszist belelátni.

Amit persze a zsidók irányítanak.

Ennek szimbóluma már maga Soros is, aki mint ellenségkép vagy bűnbak kétségtelenül az orwelli sztálinista disztópia Goldsteinjére hajaz. Aki tudvalevőleg Trockij regénybeli alteregója.

Trockij pedig Sztálin harcostársa volt a bolsevik forradalom, meg az orosz polgárháború idején. (Ilyen módon Orbán kedvező helyzetben van, neki két volt harcostársa is kéznél van, akit lehet gyűlölni: Soros a rendszerváltás, Simicska a fülkeforradalom frontján küzdött együtt népünk vezetőjével.)

Hogy Soros Magyarország elleni támadása lesz a Fidesz narratívája, azt nem csak a köztereket ellepő óriásplakátok jelzik, hanem az is, hogy a Magyar Idők nevű másik kormánylap már reggel arról közölt cikket, hogy a jogvédők a bírókat befolyásolják, mert a Helsinki Bizottság tart nekik "kiképzést".

Ami gyakorlatilag ugyancsak az eddig ismeretlen Tűzfalcsoport egy másik cikkének átvétele. A blog korábban 3 részes sorozatot közölt a témáról.

És hogy milyen ez a blog voltaképpen, meg hogy milyen kódokat a rejt el a Fidesz a kampányában, arra az mutat rá teljesen világosan, hogy a Tűzfalcsoport a civil szervezeteket következetesen és szisztematikusan nem egyszerűen Soros-szervezeteknek (ami amúgy szintén nettó hazugság lenne), hanem egyenesen

Soros-pozitívnak nevezi.

Ami egyértelműen a Kurucinfó körüli szélsőjobboldal a zsidókra használt Jordán-pozitív kifejezésének átvétele, továbbfejlesztése, de legalábbis utánérzése.

Kettős beszéd, duplagondol: a Rogán-féle propagandaminisztérium abban bízik, hogy a megcélozni kívánt Fidesz-szavazótábor van annyira intelligens, hogy észrevegye, aki Soros-pozitívot mond, az voltaképpen zsidót mond, amit nyíltan nem mondhat, mert közben minden erejével küzd az antiszemitizmus ellen.

Mint a fenti képen is látszik, a válasz igen, akadnak, akik értik.

b1.blog.hu