h i r d e t é s

18 milliárd forintot kell visszafizetnünk az EU-nak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

18 milliárd forintot kell visszafizetnünk az EU-nak

2017. május 15. - 12:24

Egészen pontosan az Európai Bizottságnak, az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt, ezt közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap. - írja a 24.hu.

Forrás: 24.hu

A 24.hu írta meg először, hogy az uniós pénzek pályáztatásának és szétosztásának informatikai rendszerére kapott 18 milliárd forint visszafizetését helyezheti kilátásba az EU, ez meg is történt. Brüsszelben ugyanis durva hibákat találtak a magyar projektnél, így a teljes pénzügyi korrekciót kezdeményezhetik.

A négyes metróhoz kapcsolódó eddigi legnagyobb korrupciós botrány után ez a második legnagyobb összeg, amit Magyarországnak vissza kell fizetnie,

írta a KTK.

Lázár János cikkünk után elismerte, jogosan bukhatjuk a támogatást, később pedig büntetőfeljelentést is tett az ügyben.

A miniszter egy Kormányinfón azt mondta, a szabálytalanságok a Gyurcsány-kormány időszakát érintik, név szerint említette Dobrev Klárát mint lehetséges felelőst, mint az NFÜ egyik vezetőjét.

Az EMIR kifejlesztésével és üzemeltetésével a Welt 2000 Kft.-t bízták meg, a projekt harmadik fázisában azonban hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzéssel jutott megbízáshoz a cég.

Pedig a továbbfejlesztést elvégezhette volna más vállalkozás is.

Akik ebben az ügyben érintettek, azok a Gyurcsányhoz kötődő Altusnál dolgoznak napjainkban is, mondta.

(MTI)

24.hu