h i r d e t é s

Zsidró Tamás azután kapta el a koronavírust, hogy beoltották

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Zsidró Tamás azután kapta el a koronavírust, hogy beoltották

2021. március 29. - 14:45

Zsidró Tamás március elején bejelentette, hogy megkapta a koronavírus elleni oltást. 

A mesterfodrász egy azóta törölt Instagram-posztban árulta el, hogy azóta elkapta a koronavírust – hívja fel a figyelmet a Blikk.

ájkipaplanozott agyatlan csajok "sikereinek" melegágya, és akkor még nem esett szó a politikai pártokról.

Ahogy Zsidró Tamás fogalmazott: "Egy hete, hogy az oltás után covidos lettem. Szörnyű az egész, az ellenségemnek nem kívánom."

Hasonlóképpen tíz nappal az oltása után lett beteg Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője. Ő is a közösségi oldalon írt a tüneteiről: "kínzó ízületi és izomfájdalmak, fejfájás, szag- és ízlelésvesztés, köhögés... a többit hagyjuk is."

Egyébként az orvosok számára semmi meglepő nincs az oltás utáni megfertőződésben, maga a vakcina ugyanis nem a fertőződéstől, hanem a súlyos szövődményektől véd. Az oltás csak arra tanítja meg az immunrendszert, hogy úgy viselkedjen, mintha már legyőzte volna a koronavírust. 1–4 hétig tart, amíg ez a mechanizmus kialakul. (Index)

 

Ahogy múltkor Rubint Réka anyukája halálával most meg az olyan lumpen senkikkel mint Zsidró Tamás illetve Kárász Róbert foglalkozik egy magát politikai portálnak beállító médium főoldala. De ez még hagyján megnéztem a két "uriember" életrajzát nos előbbi 57 utóbbi 51 vagyis nem is kaphatnának covid elleni vakcinát. És ha már kis korrupt országunkban kaptak annyi esze sincs a két fószernek, hogy ezzel nem kéne dicsekedniük.

Tényleg igaz: ez az ország a Berkik, M Richárdok, Rubintok, Schóbert Norbik, Zsidrók, Kárászok, KIszel Tündék, Hajdú Péterek számtalan mell és szájkipaplanozott agyatlan csajok "sikereinek" melegágya, és akkor még nem esett szó a politikai pártokról.