Videón a késelő diák
Ő szúrta nyakon az osztálytársát a budapesti gimiben
Késsel támadt osztálytársára egy középiskolás Budapesten hétfőn 9 óra 20 körül az I. kerület egyik középiskolájában. A sérültet a mentők kórházba vitték, a késelőt a helyszínen elfogták. A budapesti nyomozók 13 embert – köztük diákokat – hallgattak ki tanúként. Amikor a támadó táskáját átnézték a rendőrök, abban kalapácsot és ollót is találtak.
Az elkövetőről most egy videó is előkerült a szörnyű tettet elkövető diákról. Ezen az látszik, amint a rendőrségen vezetőszíjon kísérik valahová. A felvételen ugyan az arca nem látható, de úgy tűnik, a 11. osztályos fiú rezzenéstelenül veszi tudomásul a történteket.
A BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 18 éves középiskolás ellen – írja a police.hu.
Mint később kiderült, a támadónál olló és kalapács is volt. Az áldozat jelenleg is életveszélyes állapotban van. A rendőrség tájékoztatása szerint az elkövető megtagadta a vallomástételt. A fiú jelenleg is őrizetben van, emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban van az elszámoltatása. (Blikk)