h i r d e t é s

Varga Juditot tanúként is behívhatják, hetek óta elérhetetlen a Völner-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Juditot tanúként is behívhatják, hetek óta elérhetetlen a Völner-ügyben

2023. március 20. - 06:20

Az igazságügyi miniszter korrupcióval gyanúsított volt államtitkára, Völner Pál ügyvédje az előkészítő ülésen indítványozta, hogy Varga Juditot is hallgassák meg az ügyben. A bíróság erről az indítványról egyelőre nem döntött.

Forrás: rtl.hu

Varga Juditot a nem kormánypárti média munkatársai csak a közösségi oldalán láthatják, nyilvános programokon nem vesz részt. Interjút pedig hiába kérünk tőle azóta is, hogy elkezdődött volt államtitkára korrupciós ügyének előkészítő tárgyalása.

Február közepén a Momentum a bíróságnál rögtönzött plakátokon is kereste az igazságügyi minisztert. A hivatali vesztegetés elfogadásával vádolt Völner Pál aznap nyilatkozott először a bíróságon.

Bűncselekményt nem követtem el, a vádiratban írt megállapítások nagy része súlyosan valótlan és alaptalan 

– Völner tagadja, hogy a magyar bírósági végrehajtói kar elnöke pénzt adott neki azért, hogy azokat nevezze ki végrehajtónak, akiket ő kért. Szerinte nem járt közben a kinevezések ügyében. De az ügyvédje hosszasan bírálta az ügyészséget, mert szerintük indokolatlanul gyorsan zárták le a nyomozást.

Varga Judit miniszter asszony tanúkénti kihallgatására teszek indítványt, amit az ügyészség számomra megmagyarázhatatlanul mellőzött

– mondta Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje. Szerinte a vádirat többször is utal a miniszter szerepére.

2021. július 12-én Schadl György Völner Pál jelenlétében találkozott Dr. Varga Judit igazságügyi miniszterrel, ahol szintén végrehajtói kinevezésekről volt szó

– hogy mi történt pontosan aznap, erről is szeretné megkérdezni az RTL Híradó Varga Juditot, akit az előkészítő ülés óta többször is kerestünk. Interjúkérésünkre nem érkezett válasz.

Völner Pál ügyvédje vasárnap azt mondta az RTL Híradónak, hogy a bíróság később dönt majd arról, beidézik-e tanúnak Varga Juditot. Ha végül így döntenek, akkor is hónapok telhetnek el a meghallgatásáig. (rtl.hu)