Váratlanul kiderült
A versek nálam még csak-csak elmennek, de a verselemzéseknek nem vagyok híve.
Most mégis megteszem, ugyanis történt valami: tegnap este óta a Népszabadságból tudni, hogy L. Simon László kezdeményezte a Hóman-szobor felállítását. Tehát nem a fehérvári huszárok.
Ó az igazság rögös útjai.
L. Simon azonban, mint köztudott, költő is, legalábbis az volt, mielőtt az Orbán-kormányban a magyar kultúráért kezdett dolgozni. Költészet és szobrászat pedig szinte már jegyesek.
Na és akkor a „váratlanul kiderült” című L. Simon vers egy részlete:
„… a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat…”
Oké, ez idáig rendben, a vers az vers, nem feltétlenül szép, nem feltétlenül jó, lássuk a nemszeretem verselemzést.
Nem tudom, Párizsban mennyi a zsidó kurva, biztos akad, de aligha tipikus. L. Simon mégis az ő „seggükről” készített gipszlenyomatokat.
Ez így, lássuk be, felettébb valószerűtlen.
Bonyolítja a dolgot, hogy az ábrázolásuk sem éppen Toulouse-Lautrec ecsetére való. A jelenséget középiskolai irodalomtanárom úgy magyarázta volna, hogy a költő tudatalattijából gejzírként tört fel a zsidó nő iránti tomboló vágy és gyűlölet. Megszerezni, meggyalázni, megsemmisíteni.
Igaza van a tanárnőnek, szerintem is van ilyen. L. Simonnak ez ugyan csak versben, fantáziában sikerült, Hómannak viszont a valóságban is, és ő a gipszlenyomatoknál sokkal messzebb is jutott. Költőileg, emberileg és jobboldali politikusként is érthető ezért, hogy a kulturális államtitkár méltónak találta őt egy köztéri szoborra.
És akkor valahányszor elsétál majd a szobor előtt, eszébe jutnak azok a felkavaró, vággyal telt párizsi napok.
