h i r d e t é s

Van egy Fejér vármegyei település, amelyet kikerül az inflációs válság

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Van egy Fejér vármegyei település, amelyet kikerül az inflációs válság

2023. január 03. - 20:02

Tovább szépül a felcsúti focibirodalom: 800 millió forint közpénzből épül téli, fedett, műfüves focipálya

Forrás: Instant Streetview

Nem fukarkodnak a nagy frázisokkal A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány legújabb sportfejlesztési programjában.

Mint az mfor.hu idézi, a klub szerint a felcsúti fociakadémia az elmúlt 11 évben „infrastrukturális csúcslétesítménnyé vált”. Ennek jegyében újabb létesítményt húznak fel a TAO-támogatás segítségével - vagyis közpénzből. Mint kiderült, a Magyar Labdarúgó Szövetség 1,16 milliárdnyi támogatást hagyott jóvá a Felcsútnak. Ebből 825 millió forint tárgyi eszköz beruházásra - vagyis ingatlanberuházásra megy - a fennmaradó 335 millió forint pedig utánpótlás-nevelésre és személyi jellegű ráfordításokra. Bár hiába építettek már meg szinte mindent az akadémián - a stadion melletti sportcsarnokot, kazánházat, ifjúsági szállót, 100 millióból futódombot - azért akad olyan, ami még rajta van a kívánságlistán. Ez pedig egy téli fedett műfüves pálya. 

Téli fedett műfüves pályát építünk az akadémián tanulók számára, hogy a téli hónapokban is folyamatos és színvonalas edzést tudjunk számukra biztosítani. A fedett műfüves pálya megvalósulásának időpontja 2023. június hónap

- fogalmaztak. A projekt összértéke 825 millió lesz, ebből húzzák fel az 50x80 méteres pályát. 

Az mfor.hu emlékeztet, a tavalyi támogatási összeggel együtt a TAO-rendszer létezése, 2011. júliusa óta az alapítvány összesen 38,12 milliárd forintnyi támogatást zsebelt be és költött el különféle célokra a sportszakmai tevékenységtől kezdve a személyi jellegű ráfordításokon át egészen az ingatlanberuházásig. (Népszava)