h i r d e t é s

Úgy néz ki, rendeződtek Scmitt Pál "lakásproblémái"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Úgy néz ki, rendeződtek Scmitt Pál "lakásproblémái"

2017. szeptember 21. - 08:42

Vélhetően rendeződhettek Schmitték „lakásproblémái”, amelyek még 2012-ben, az államfői tisztségről való kényszerű lemondása után keletkeztek. - írja az Átlátszó

Az Átlátszó szerint ebbe a luxusvillába költözött Schmitt Pál

Akkor ugyanis azt találgatta a fél ország, hogy a plágiumbotránya miatt idő előtt távozó Schmitt Pál kéri-e az államtól, hogy volt köztársasági elnökként biztosítsák a lakhatását.

A volt államfő juttatásaival kapcsolatos szabályok az új alaptörvénnyel együtt az év januárjától változtak számára kedvezően, és azokat a törvényeket dr Schmitt Pálként még ő maga írta alá egy évvel korábban. Az új szabályok hatályba lépése előtt ugyanis csak a hivatali idejüket kitöltő elnökök igényelhettek mandátumuk lejártát követően állami rezidenciát.

Bár Schmitt annak idején titkolta, mégis kiderült, hogy igényelt állami villát, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gőzerővel kereste is a neki megfelelő ingatlant. Nem sokkal később végül Schmitt lemondott az állami villáról, az ország gazdasági helyzetére hivatkozva.

Schmitték azonban nem tudtak visszamenni a régi otthonukba, a budaligeti házukat külföldi családnak adták ki. Így az elnöki rezidenciáról pesthidegkúti sorházi lakásukba költöztek.

Mostani villájuk láthatóan több kategóriával magasabb színvonalú az azóta értékesített budaligeti ingatlanjuknál, akár elnöki rezidenciának is elmenne. Egy kicsit messzebb van a várostól, de természetvédelmi terület mellett, a város fölött helyezkedik el. Az ingatlan kívülről szemlélve és saccolva nagyobbnak tűnik, mint a budaligeti házuk, amely 320 négyzetméteres volt.

Hogy pontosan mennyiért vehették az ingatlant, azt nem tudni, de egy hasonló luxusház az ingatlanportálok szerint legalább 150-200 millió forintba kerül azon a környéken. Az ingatlan tulajdoni lapján 30 millió forintos jelzálog szerepel az OTP Bank javára.

 

Szerző: Bender Dániel – Rádi Antónia / atlatszo.hu