h i r d e t é s

Trump nem tudta eltörölni Obama reformját

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Trump nem tudta eltörölni Obama reformját

2017. március 25. - 08:02

Az utolsó percekben lemondták a szavazást az amerikai képviselőházban Barack Obama egészségügyi reformjának eltörléséről és Donald Trump egészségügyi csomagjáról - írja az Index.

Forrás: Index.hu

Az amerikai kormányzat visszavonja az új egészségbiztosítási törvény tervezetét a képviselőházi szavazásról, jelentette be Paul Ryan házelnök Washingtonban. Ez volt Trump egyik legfontosabb választási ígérete, de a keményvonalas republikánusok nem támogatták, mert túl puhának találták a javaslatot. Az Obamacare érvényben marad.

Trump egész nap hevesen győzködte a képviselőket, sőt fenyegette is őket, hogy szavazzák meg egészségbiztosítási csomagját, de nem volt meg a javaslat elfogadásához szükséges 215 szavazat. Az elnök végül beleegyezett a tervezet visszavonásába, de a történetnek még nincs vége, mondta Ryan. 

Trump eddig nagyrészt elnöki rendeleteket adott ki, amelyekhez nem volt szükség a képviselőház jóváhagyására. Ez volt az első erőpróbája annak, hogy át tud-e vinni egy ilyen nagy politikai projektet. Nem sikerült. Az Obamacare így érvényben marad.

Donald Trump szerint tíz vagy annál valamivel kevesebb szavazat hiányzott. Ryan elmondása szerint a magát Szabadság Caucusnak nevező, keményvonalas republikánus képviselőkből álló laza csoportosulás nem támogatta a javaslatukat, mert a csoport vezetője túl puhának tartotta az új egészségbiztosítási törvény tervezetét. Paul Ryan azt mondta:

A kormányzás fájdalommal jár, és ma a fájdalom napja van. Közel kerültünk a szavazáshoz, de végül nem sikerült. 

Ryan szerint "a legrosszabb még csak most jön". Trump úgy nyilatkozott: az Obamacare belátható időn belül össze fog omlani, mert túlságosan nagy mértékben emelkednek a kiadások. Az elnök arra szólította fel a demokratákat, hogy a republikánusokkal együtt csináljanak egy igazán nagyszerű egészségügyi reformot. Trump bejelentette azt is, hogy most egy másik nagy választási ígérete, az adóreform kidolgozásán szeretne dolgozni. 

A szavazás visszavonása után a republikánus Greg Walden, aki maga is részt vett a Trumpcare kidolgozásában, az NBC-nek azt mondta: a reform elbukott. Más republikánus képviselők is úgy nyilatkoztak, hogy a tervezet lekerül a napirendről.  John Kasich, Ohio kormányzója azt írta a Twitteren, hogy most legalább megvan a lehetőség egy jó törvénytervezet kidolgozására. A demokrata Nancy Pelosi szerint ami történt, az győzelem az amerikai nép számára.

Nem volt meg a többség

Donald Trump és a republikánusok egészségbiztosítási törvényjavaslatáról egész héten folytak az egyeztetések. Végig nem sikerült biztos többséget felsorakoztatni a tervezet mögé. A szavazást március 23-ra tervezték, de már akkor is el kellett halasztani egy nappal. 

A republikánusok a Donald Trump nevéhez kötődő, de valójában Paul Ryan republikánus házelnök által összerakott egészségbiztosítási törvénnyel Barack Obama elnökségének legfontosabb reformját, az Obamacare-t akarják lecserélni. Ez volt Trump egyik legfontosabb kampányígérete.

Trump végig azzal kampányolt, hogy az Obamacare egy katasztrófa, és megválasztása után hamar lecseréli majd. A tervezet bemutatása is csúszott, amit Trump korábban azzal kommentált, hogy

senki sem tudta, hogy az egészségügy ennyire bonyolult tud lenni.

A gazdagoknak kedvezett volna

A végül benyújtott csomag időben elcsúsztatva, felmenő rendszerben visszavonta volna azt a lehetőséget, hogy a szegényebbeknek, rászorultaknak szóló, nagy állami segítséggel működő úgynevezett Medicaid-biztosítást a tagállamok saját hatáskörben kiterjeszthették, több embernek tehették elérhetővé. Trump javaslata eltörölné a büntetőadót, amit annak kell fizetnie, aki nem biztosítja magát. Új adójóváírási rendszert is bevezetne, amelyben a kortól és keresettől is függ a jóváírás mértéke.

Az elemzők első nyilatkozatai szerint szerint ezeket több ember veheti igénybe, de a gazdagokat leszámítva sokaknak kisebb segítséget nyújt, mint az Obamacare. A republikánusok javaslata ugyanakkor többé-kevésbé megtartott volna két fontos eleme Obama egészségügyi csomagjából. A fiatalok 26 éves korukig maradhatnának a szülők biztosításán, a biztosítóknak pedig tilos lenne elutasítani vagy drágábban biztosítani az egészségügyileg problémás embereket.

Már az elején látszott, hogy a párton belül nincs egyetértés a javaslatról. A republikánusok jobbszárnya nem tartotta elég konzervatívnak, a mérsékeltebbek meg pont túlságosan jobbosnak és szegényellenesnek gondolták.

Több pofonba szaladt már bele Trump

  • Kiderült, hogy korábbi kampányfőnöke egy orosz oligarchának is dolgozott. 
  • Nemzetbiztonsági főtanácsadójának le kellett mondania az orosz nagykövettel folytatott megbeszélései körüli botrány miatt.
  • Február 4-én egy seattle-i szövetségi bíró ideiglenesen felfüggesztette az elnök hét, muszlim többségű ország állampolgáraira vonatkozó beutazási tilalmi rendeletét.
  • Azt ígérte, hogy Mexikóval fizetteti ki a déli határon építendő falat, de ennek egyelőre semmi nyoma. Költségvetési tervezete szerint 2017-ben 1,5 milliárd dollárt, jövőre 2,6 milliárdot költene az építkezésre az amerikai adófizetők pénzéből. A fal építésének költségeit amúgy 20 milliárd dollárra becsülik.  

index.hu