h i r d e t é s

Tóth Bertalan: az MSZP húszmillió forinttal segíti a tanévkezdést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tóth Bertalan: az MSZP húszmillió forinttal segíti a tanévkezdést

2021. augusztus 23. - 13:57

Az MSZP a párt szolidaritási alapjából húszmillió forinttal segíti a rászoruló családokat az iskolakezdés költségeinek csökkentésében, illetve a koronavírus-járvány küszöbön álló negyedik hulláma elleni védekezésben - jelentette be a párt társelnöke hétfői online sajtótájékoztatóján.

Forrás: Infostart

 Tóth Bertalan azt mondta: a tavalyi hasonló akciójuk költségvetését megduplázták, a húszmillió forint szétosztását az MSZP megyei szervezetei koordinálják.
    Emlékeztetett: a szocialista országgyűlési képviselők 2018 óta a párt által létrehozott szolidaritási alapba juttatják el - egy 2018 júliusi parlamenti döntés révén nekik járó - fizetésemelésük összegét, ebből pedig a párt különböző karitatív és segélyakciókat támogat.
    Az MSZP az elmúlt három évben a szolidaritási alapból közel 12 tonna tartós élelmiszer vásárlásával, az iskolakezdés költségeinek enyhítésével, a járvány elleni védekezés megsegítésével és karácsonyi ünnepek szebbé tételével nyújtott segítséget rászoruló családoknak - ismertette.
    Hozzátette: emellett egészségügyi és szociális dolgozókat is segítettek tisztítószerek és más eszközök beszerzésével, illetve támogatták a Fővárosi Önkormányzat pedagógustesztelési akcióját is.
    Úgy fogalmazott: az MSZP szégyenletesnek tartja, hogy a kormány nem segíti a családokat az iskolakezdésben, holott a koronavírus-járvány miatt százezrek veszítették el az állásukat. Az MSZP már korábban is javasolta a munkanélküli ellátás időtartamának és összegének növelését, a családi pótlék megduplázását, valamint plusz egy havi családi pótlék juttatását - mondta Tóth Bertalan.
    Hangsúlyozta: az MSZP-Párbeszéd szövetség fel akarja zárkóztatni a fizetéseket és a nyugdíjakat, szeretnének adómentes minimálbért, megerősíteni a szociális hálót, valamint garantálni a lakhatás biztonságát, esélyt adni a biztos megélhetésre mindenkinek. (MTI)