h i r d e t é s

Több mint 1000 év börtönre ítéltek Törökországban egy ismert tévés prédikátort

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint 1000 év börtönre ítéltek Törökországban egy ismert tévés prédikátort

2021. január 13. - 06:09

A török szexklán vezetőjét és a híres televíziós hittérítőt összesen 1 075 évre ítélte el a bíróság főként szexuális bűncselekmények és erőszak elkövetése miatt.

Adnan Oktar - Forrás: Hürriyet

Adnan Oktart összesen tíz különböző vádirat alapján találták bűnösnek, melyek között gyermekbántalmazás, zsarolás, nemi erőszak, politikai és katonai kémkedés, továbbá emberkínzás is szerepelt – adta hírül a Daily Mail hírportál.

A 64 éves televíziós prédikátor, aki egykoron iszlám imák felolvasása közben attraktív hölgyekkel vette magát körbe, életében már sosem szabadulhat a rácsok mögül. A konzervatív muszlim imám arról lett híres, hogy playmate-ekkel együtt tartott szeánszokat saját televíziós csatornáján, amit több ezren követtek.

A bírósági meghallgatások során olyan részletek derültek ki, amikre talán senki sem számított. Oktar beismerte, hogy decemberig ezernél is több barátnőre tett szert, és csillapíthatatlan vágyat érzett a gyengébbik nem iránt annak ellenére, hogy szívében hívő maradt. Az egyik tárgyaláskor megemlítette, hogy állandóan forr a vére, sokszor nem tud mihez kezdeni.

Oktar először az 1990-es évek derekán került fel az újságok címlapjaira, amikor szektájának tagjai szexuális különféle botrányokba keveredtek. Az A9 televíziós csatorna 2011-ben kezdte meg a sugárzását, amit a helyi iszlám közösség sem nézett jó szemmel, és kitagadták a férfit az egyházból. (liner.hu)

Az MTI úgy faragták a hírt, hogy a középpontban mindenképpen az szerepeljen, hogy az elítélt férfi muszlim és gülenista terrorista.