h i r d e t é s

Több ezer köbméter szemetet hozott a jeges ár a Tiszán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több ezer köbméter szemetet hozott a jeges ár a Tiszán

2017. február 28. - 12:00

A jeges árvíz után mintegy 2450 köbméter hulladék maradt a Tisza hullámterében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden az MTI-vel. 

A jég szemetet is hozott - Forrás: MTI/Bugány János

Az érintett öt vízügyi igazgatóság közfoglalkoztatottak bevonásával kedden kezdte meg a hulladék összeszedését.

Az OVF közleményében azt írta: a vízügyi szakemberek felmérése szerint a Szamoson és a Felső-Tiszán, egészen Tokajig közepesen szennyezett a hullámtér, Tokaj térségében Tiszalökig, valamint a Bodrog torkolati szakaszán pedig erősen szennyezett. A folyó Tiszalöktől Tiszafüredig közepesen, a Tisza-tó teljes hullámtere viszont erősen szennyezett. A Kisköre alatti szakaszon az országhatárig gyengén szennyezett a Tisza.

A levonuló jeges árvíz miatt a hagyományos árvízi hulladék mellett (amely döntően műanyag palack és kommunális hulladék) a jégtorlasz által elhozott egyéb "idegen anyagok" is maradtak a folyó hullámterében. Ezek eltávolítása nemcsak a víz minőségének megóvása miatt fontos, hanem közegészségügyi, mezőgazdasági és turisztikai szempontok miatt is.

Az OVF azt írta: sok helyen nehezen megközelíthető vagy nagy területen szétszóródott a hulladék, így az összegyűjtés jóval hosszabb időt igényel. Emiatt a hulladék eltávolítása akár májusig is elhúzódhat - olvasható a közleményben. (MTI)