h i r d e t é s

Tizennégymillióból keresett támogatókat a köztévé

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tizennégymillióból keresett támogatókat a köztévé

2015. november 16. - 10:10
0 komment

Több mint 14 millió forintjába került a magyar adófizetőknek, hogy az M1 októberben hírt adhasson arról: többségben vannak a határzár támogatói Németországban. Ennyiért rendelt ugyanis egy nemzetközi közvélemény-kutató cégtől felmérést az MTVA.

A közmédia aktuális, M1-es csatornájának stúdiójában - Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

Az M1 megrendelésére készült, a magyar határzár megítéléséről szóló, a Millward Brown nemzetközi közvélemény-kutató cég által készített kutatás szerződésben kikötött vállalkozói díja 11,3 millió forint + áfa volt - árulta el az MTVA az Origo kérdésére.

Októberben, e kutatás alapján hangzott el az M1 tudósításában, hogya német közvéleményben már többségben vannak azok, akik egyetértenek a Magyarországon épült fizikai határzárral.A híradás szerint a megkérdezettek 50 százaléka támogatja a kerítést, 41 százaléka pedig ellenzi - írja a lap.

Egyetértettek Orbán javaslataival

A Millward Brown felmérése kitért a magyar kerítés osztrák fogadtatására is, ám októberben a felmérés szerint Ausztriában még a némethez képest fordított volt a helyzet: a megkérdezettek 41 százalék támogatta, 56 százaléka ellenezte a határzárat.

A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy mindkét vizsgált ország közvéleménye nagy többségében egyetért Orbán Viktor magyar miniszterelnök által, a migrációs krízis nemzetközi megoldására tett legfontosabb javaslatokkal - hangzott el akkor a televízió műsorában.

 

origo.hu