h i r d e t é s

Testületi ülés – beszámoló (2017. november 16.)

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Testületi ülés – beszámoló (2017. november 16.)

2017. november 21. - 06:21

Az ülésen ezúttal Meszes Balázs, Sasvári Viktor, Sztojka Lajos és Vigh László képviselők nem tudtak részt venni egyéb elfoglaltságaik miatt. 

A lakossági észrevételeknek megfelelően változik az 1-es és 43-as helyi járatok menetrendje, az önkormányzat támogatásával ingyenes bárányhimlő elleni oltást kaphatnak az esztergomi gyermekek, módosul a Szent István strand házirendje (látogatójegy, 70 év felettiek strandhasználata), továbbra is használhatják a Budai Nagy Antalon a kisposta épületét, amelynek nyitvatartási idejének bővítéséről és a szentgyörgymezei kispostával kapcsolatos változásokról is tárgyalásokat kezdeményez az önkormányzat a Magyar Posta Zrt-vel – többek között erről döntöttek a képviselők a november 16-i, rendes ülésen. Esztergom önkormányzata emellett döntött arról, hogy 1 millió 380 ezer forinttal támogatja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány karácsonyi programját az árva- és nehéz sorsú gyermekek segítése érdekében.

A napirendi pontok elfogadását megelőzően Romanek Etelka az önkormányzat nevében jókívánságait fejezte ki Esztergom díszpolgárának, a 82. születésnapját ünneplő Pézsa Tibor olimpiai bajnoknak. A polgármester beszámolt a Bazilika melletti Mária-szobor megrongálásáról, valamint arról, hogy az önkormányzat civilekkel összefogva támogatja a kegyhely helyrehozatalát. Romanek Etelka elmondta továbbá, hogy a november 13-i közmeghallgatás előadásának anyaga elérhető a város weblapján, valamint beszámolt arról, hogy a Régió Televízió Esztergom adása immár a T-Home szolgáltató előfizetői számára is elérhető, a televízió ráadásul mostantól a megye több városában, így Tatán vagy Tatabányán is fogható, Esztergom hírei rajtuk keresztül az ott élőkhöz is eljutnak.

A helyi autóbuszközlekedéssel kapcsolatban a képviselők elfogadták a KNYKK tájékoztatóját, és döntöttek az utasok visszajelzésének megfelelően több módosításról is. A testület elfogadta a KNYKK Zrt. 1-es jelzésű helyi járati menetrendjére vonatkozó – többletköltséget nem jelentő - módosító javaslatát, hogy az 5:20 óra helyett 5:15 órakor induljon a járat, amely 2017. december 10-től kerül bevezetésre. Szintén elfogadták a 43-as jelzésű helyi járati menetrendjére vonatkozó, ugyancsak december 10-től életbe lépő módosítást.

A 43-as járat december 10-től érvényes új menetrendje:

43-AS JÁRATOK JAVASOLT MENETRENDJE

AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Bánomi lakóteleptől indul

Kenyérmezei buszfordulótól indul

MUNKANAPOKON

5:35, 6:35, 7:30,

4:45, 6:00, 7:00, Tn7:55,

Tn8:35, 9:35, 10:35, 11:35,

9:00, 10:00, 11:00, 12:00,

12:35, 14:00, 15:35,

13:00, 14:30, 16:00,

16:35, 17:35, 18:35,

17:00, 18:00

20:00, 21:00

19:00, 20:25, 21:25

SZABADNAPOKON

5:10, 6:10, 8:10, T10:05,

5:35, 6:35, T8:35, 10:35,

12:10, 14:10, 16:10, 19:10

12:35, 14:35, 16:35, 19:35

MUNKASZÜNETI NAPOKON

5:10, 8:10, 9:20, 12:10,

5:35, 8:35, 9:45, 12:35,

14:10, 16:10, 19:10

14:35, 16:35, 19:35

Tn = a járat a nyári időszámítás tartama alatt Kertvárosi temető betéréssel közlekedik
T = a járat Kertvárosi temető betéréssel közlekedik

A képviselők döntöttek a szükséges költségvetési módosításokról, átcsoportosításokról, valamint a helyi adókról szóló rendelet szükséges módosításáról.A testület elfogadta a Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Kft. számviteli politikáját, számlarendjét és számlatükrét, valamint döntöttek a Helyi Esélyegyenlőségi Program felülvizsgálatáról.

Ingyenes védőoltás az esztergomi gyerekeknek

A testület egyhangúan fogadta el a Fidesz-KDNP frakció javaslata alapján készült polgármesteri előterjesztést az állandó esztergomi lakhellyel rendelkező, 2017. január 1-ét követően született gyermekek számára bárányhimlő elleni védőoltás ingyenesen biztosításáról. Esztergomban évente mintegy háromszáz gyermek születik, a támogatás évente mintegy 10 millió forintos költséget jelenthet az önkormányzatnak.
A bárányhimlő az egyik leggyakoribb, leginkább az őszi-téli szezonban tomboló járványos gyermekbetegség. Elsősorban zárt közösségben okoz járványt, ugyanis rendkívül fertőző vírus: cseppfertőzéssel és légáramlattal terjed, de a használati tárgyak is közvetítik. A bárányhimlős beteg rövid jelenléte is elég a fogékonyak fertőzéséhez (akik még nem estek át a betegségen), a bárányhimlő elleni oltás a fertőzés esélyét jelentősen lecsökkenti, vagy a betegség sokkal enyhébb lefolyásában jelentkezik, a szövődmények pedig megelőzhetők.
Az ingyenes oltásról a szülők dönthetnek, az önkormányzat felvette a kapcsolatot az érintett gyermekorvosokkal.

Pontosított házirend a Szent István Strandfürdőben

Az önkormányzat korábbi határozata alapján a fürdőben bevezették a látogatójegyet, amellyel a szülők, kísérők kísérhetik el az edzésekre érkező gyermekeket, medence használatra azonban nem jogosít. A testület most pontosította a korábbi döntését: a látogatójegy csak a szabadtéri medence „buborék” nélküli használatakor kerül majd bevezetésre, vagyis minden év május 1-től szeptember 30-ig terjedő időszakban. Ugyanez a szabályozás vonatkozik a fedett uszodaként működő kis medencére is.
A testület döntött továbbá arról, hogy a 70. életévét betöltő esztergomi lakóhellyel rendelkezők ingyenes medencehasználata időkorlát bevezetése mellet, reggel 6.00 órától délelőtt 10.00 óráig él.

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések

A képviselők döntöttek arról, hogy a Béke és Igazság Pilisszentléleki Alapítvány november 24-én a szentléleki Kultúrházat, a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület pedig egy 2018-as évben megrendezésre kerülő kulturális rendezvényre az általános iskolát ingyenesen használhassa. A testület döntött arról is, hogy a Rejtélyek Háza Széchenyi tér 21. szám alatti ingatlanra vonatkozó szerződését 2017 december 31-ig változatlan feltételekkel meghosszabbítja, a jövő évi bérleti szerződésről később dönt a testület. A képviselők döntöttek az önkormányzati tulajdonban lévő Mohács I. és Mohács II. kikötők esetében a Mahart Zrt-vel és Mohács önkormányzatával a kikötő-használati megállapodásról.

Marad a kisposta – egyeztetés kezdődhet a nyitva tartás bővítéséről

Szintén döntöttek a Budai Nagy Antal utca 2. szám alatt működő kisposta számára további egy évre ingyenesen ingatlanhasználat biztosításáról. A körzet képviselője dr. Szerencsés Gergely felkérte Romanek Etelka polgármesterasszonyt, hogy kezdeményezze a Magyar Postánál egy egyeztetés összehívását a kisposta ügyfélfogadási idejének bővítéséről. A szentgyörgymezői postával kapcsolatban Erős Gábor frakcióvezető jelezte, hogy a nyitva tartás és a megnövekedett ügyfélforgalom miatt szintén egyeztetések szükségesek. Romanek Etelka polgármester egyetértett a körzetek képviselőinek kérésével és ígéretet tett egyeztetés kezdeményezésére a Magyar Posta Zrt-vel.

Esztergom támogatja a dévai gyermekeket

A képviselőtestület döntött a Dévai Szent Ferenc Alapítvány úgynevezett Mikulástúra programjának támogatásáról. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a „Mikulástúra” program keretében a gyermekek megajándékozása mellett élelmiszer, tisztálkodási csomag, papíráru adományt vásárol az a támogatási összegből a gyermekotthon, illetve más erdélyi kórház gyermekosztálya számára. Esztergom - dr. Szerencsés Gergely felvetésére és Romanek Etelka polgármester módosító javaslatára – az eredetileg javasolt összeg duplájával, összesen 1 millió 320 ezer forinttal támogatja az alapítvány programját.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Böjte Csaba „testvér” alapításával 2002-ben jött létre elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák, napközi-otthonok támogatására.
Céljaik többek között a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és szociális fejlődésük elősegítése, szociális védelme, a gyermekek hagyományőrző tevékenységének, nevelésének elősegítése, támogatása, ennek során a nemzetközi kapcsolatok kiépítése és ápolása, a nemzeti kulturális értékek megismertetése nemzetközi szinten, magyarországi és nemzetközi táborok szervezése, ezen táborokon való részvétel finanszírozása. Az alapítvány segítséget kíván nyújtani a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, a beiskoláztatásában, a pályaválasztásban, szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában, kialakításában. (Városházi információ)