Közben a nagyobbik kormánypárt folytatja azt az egybites kampányt, amelyről hiszik, hogy tizenév után a többségnek még mindig igénye van erre. Némi apróért, vélt és valós pozíciókért csinálnak önmagukból (is) bohócot, miközben az általuk "magyar emberek"-nek nevezett milliók a túlélésért küzdenek.

Hangos kisebbséggé zsugorodtak

Beszorult a Fidesz és vele együtt Orbán is a jobb szélre, oda, ahonnan tartós politikai sikert elérni és a vágyott kormányzóképességet hosszú távon fentartani nem lehet. Nyilván sosem fogják beismerni, de ez akkor is így van. Orbán Viktor 30 éve a politika élvonalában lubickol és igyekszik mindent kimozogni, de láthatóan fárad.

Az egész orbáni-politika olyan fásulttá kezd válni, poros, dohos és a szó nem jó értelmében öreg. Arról ne is beszéljünk, hogy többeket sért, mint ahányat lelkesít vagy irányba tesz. Ennek vége van vagy vége lesz.

A sok karrierista és meggyőződésést sajnálni nem tudom, eljárt felettük az idő, így is több jutott nekik, mint bárki másnak a rendszerváltás óta. Magyarország megérett a rendszerváltásra, a hűbérrendszer felszámolására.

Hogy jobb lesz-e, azt nehéz megmondani, de az biztos, hogy más lesz. És meglehet, már kopogtat az ajtónkon az az időszak, amikor Magyarország nem lesz tovább ellensége önmagának, hanem élhető és szerethető helyévé válik minden magyar embernek.

A tegnapi miniszterelnök-jelölti vita megmutatta, hogy lehet másképp és az ellenzéki pártok végre felismerték, hogy nem a külünbséget kell egymásban keresni, hanem a hasonlót. Ez a Fidesznek sosem ment. Korábban azért nem, mert centrális erőtér fogalmától ez idegen, most meg már azért nem, mert elfogytak, mint mackósajtból a brummogás. Tisztességes versenyben esélyük sincs.