Gusztos István írása a gepnarancs-on.

Tudhatjuk régi bölcsektől, de akár magunktól is: beszélni kell. Például a parlamentben – de ha az orbániai állapotokra gondolok, azt hiszem, legjobb volna, ha a „képviselők” megnémulnának.

Beszélni kellene, hiszen temérdek a gond, s világunk egyre abszurdabb. De kik beszéljenek, kikkel? No és miről, milyen céllal? Legfőképpen pedig: mivel? Hiszen a közös nyelvet a Fidesz régóta érvénytelenítette; az orwelli mintára teremtett fideszes újbeszél pedig racionális és morális kommunikációra tökéletesen alkalmatlan.

Kibékíthetetlennek, kibeszélhetetlennek tűnnek az ellentétek. Mit lehet kezdeni például azzal, hogy a „kormány” – megengedem: gyakran kifejezetten durva (ám nem igazságtalan!) – bírálatára az embernek azt javasolják: menjen el..? Mintha „ők” házigazdái volnának ennek az országnak, maximum 3 milliónyi „igaz magyarként”…

„Ballibsik” is mondanak minősíthetetlen dolgokat, vagy sokan akár a sehová sem csatlakozó, de a „kormánnyal” nagyon elégedetlen tömegből is: ám a póz, a gondolat, hogy ellenfeleiket mintegy kiutasíthatják a nemzetből, az országból – nos, ez jellegzetesen fideszes-szélsőjobbos sajátosság. Az is csak az „egyatáborosokra” jellemző, hogy kéjelegnek abban, ha mások rosszul, minél rosszabbul érzik magukat az országban, amely nekik nem akar hazájuk lenni…

Értékeink és értékeléseink között áthidalhatatlanok a távolságok.

Aki az én ballibsis nézőpontomból fasisztoid ideológiákból szőtt mocskos lepelbe burkolózó eszelős rablóvezér, szerintük Isten Választottja, a Nemzet Megmentője, akitől – mert megadja nekik a nyíltan vállalható elaljasodás szabadságát –, mindent elfogadnak.

Tényleg nincs értelme már a szónak. Mindennek, ami reményt adhat, a nyelv visszavételével kell kezdődnie.

Talán majd az unokák vagy dédunokák – ha lesz még értelme bárminek is.

Szerző: Gusztos István / gepnarancs.hu