Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A legfrissebb kutatások továbbra is azt mutatják, hogy a magyar lakosság jelentős hányada súlyos anyagi problémákkal néz szembe: milliók nélkülöznek, a szegények aránya pedig nemhogy nem csökkent az elmúlt években, hanem több 100 ezer fővel emelkedett.
Orbán Viktor miniszterelnök Bibó Szakkollégiumban tartott tavaszi beszédében a kormányfő többször kitért a Jobbikra, és arról beszélt, hogy ugyan kemény, harcos csapattal állnak szemben, valójában nem jelentenek valós veszélyt a Fideszre nézve, mert egy üvegplafon van a radikálisok felett, amit nem fognak tudni áttörni.
Ismét elővette a digitális globálcégek megadóztatásának ötletét a miniszterelnök. Van olyan olvasata is az elképzelésnek, hogy a nemzeti konzultációra hivatkozva Orbán felmelegíti az internetadó – egyszer már elvetélt – ötletét oly módon, hogy végül is az internetes portálokat vagy a felhasználókat találja meg, pedig a Google-t és a Facebookot vette célba.
Demokrácia tekintetében még a Gyurcsány-kormány is jobban teljesített a jelenlegi vezetésnél – véli Mellár Tamás, aki az első Orbán-kormány alatt a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, 2010-ben pedig a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egyik alapítója volt.
Közép-Európa szerepe felértékelődik majd a digitális gazdaságban, ez a térség lesz az Európai Unió növekedési motorja a következő egy-másfél évtizedben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn, Budapesten.
Minden vonal alatt dől el, a javak és a lehetőséges pofára vannak kimérve. ha ez nem lenne elég, ez a félfeudális berendezkedés leszivárgott a az egyének szintjére is, így alakítva ki egy olyan társadalmi miliőt, ami olykor tényleg tébolydává és elviselhetetlenné téve a mindennapok elemi szintjeit is.
A bécsi választások „első fordulóját" közel négyötödös többséggel a baloldal nyerte, de október 11-én már jóval keményebb menetre kell készülnie. A felmérések szerint 1919 óta először van esély arra, hogy ne a szociáldemokraták végezzenek az első helyen az osztrák fővárosban. A radikális szabadságpártot a menekültválság és a nagykoalícióval szembeni elégedetlenség erősítette meg.
A szombati Blikk információi szerint körülbelül száz államtitkár autóját hívhatják vissza a szervízbe, mert valószínűleg a dízeles járműveket is a csalós szoftverrel szerelték fel. A lap szerint az államtitkárok által használt Skoda Superback, a Skoda Octaviak és a Volkswagen Passatok akadnak fenn a rostán.
Az idő – és vele a fejlődésnek mondott változás – soha nem áll meg. Ennek aktualitását a jelenkor mindent automatizálni hajlandó fejlesztőmérnökei nap mint nap bizonyítják. Ma például azzal, hogy a kebabos gépesítése előtt nyitottak ajtót.
A HVG ma megjelent számában a menekültkérdésről, Európa jövőjéről és Orbán Viktor politikájáról ír a Kis János filozófus, rendszerváltó politikus. Azt állítja, hogy amit Orbán kínál Európának, nemcsak az embertelensége miatt riasztó. Belé van kódolva a biztos kudarc.
Kelet-Európát kritizálta a menekültválsággal kapcsolatban Angela Merkel német kancellár egy szerdai zárt ülésen – tudta meg a Politico. A kancellár szerint a keleti országoknak tanulnia kellett volna a történelemből, úgy tudnák, hogy az izoláció nem megoldás.
Demokratikus úton leváltható Orbán Viktor kormánya és politikai rendszere – egyedül ebben értett teljesen egyet a Jobbik, az LMP és az Együtt pártelnöke szerda este Sárváron, ahol a jubileumi XXX. Vezérigazgató Találkozón folytattak egymással kerekasztal-beszélgetést.
Mára világossá vált, hogy a menekültválságra nem megoldás az, ha nem csinálunk mást, csak plakátkampányt és drótkerítést. De a probléma hatásos megoldásához az sem elég, hogy csupán karitatív erőtartalékainkra (vagy a Fidesz interpretációjában Soros-bérenc civilekre) hagyatkozva, az önzetlen segítésre fókuszálunk, hiszen az csak tüneti kezelés lehet, vagyis hosszú távon szélmalomharccá válhat. Egyértelmű, hogy meg kell találni azt a jogszerű, szolidáris utat, amellyel az Európába érkezőket tisztességesen, atrocitásoktól mentesen, a nemzetközi jogot betartva, hatékonyan tudjuk kezelni.
Orbán sohasem köthet egyetlen romániai vagy szlovákiai kormánnyal sem szövetséget a maga „faj”- és civilizációvédői szerepében, nem nőheti ki magát semmiféle egységes kisebbségüldöző blokk vezérévé, hiszen a többiek kisebbségüldözésre első helyen az ő nációjával szemben szövetkezhetnének, ha egyáltalán terveznének ilyen szövetséget.
Miután a magyar miniszterelnöknek menekültellenes véleményével sikerült betörnie a nemzetközi porondra, a Habony Árpád vezette kommunikációs stáb azon dolgozik, hogyan lehetne fenntartani az Orbán Viktor iránti nemzetközi érdeklődést hosszabb távon.
Az Orbán–Simicska oligarchaháború még a Népszabadság sorsára is hatással lehet. A megtépázott, de továbbra is piacvezető országos politikai napilap iránt, ahogy annó hírlett, valóban érdeklődött a kegyvesztett bizalmas, most azonban már más szelek fújnak – erősítették meg az egykori pártpénzzsonglőr környezetében az Átlátszónak. Közben az MSZP-alapítvány is kiiratkozott a részvénykönyvből – mindez együtt akár jó hír is lehetne a függetlenségére kényes szerkesztőségnek. A lapkészítők között sokan mégis az eljelentéktelenedéstől tartanak, és nem bíznak a tavaly érkezett osztrák pénzügyi befektetőben.
Dübörög a figyelemelterelés a fideszes botrányokról. Cirkusz és kenyér kell a népnek – mondták a bölcs rómaiak. A legelvakultabb Fidesz-híveken kívül mára mindenki előtt világos, hogy Orbán Viktor nem fogja öt kenyérrel és két hallal jóllakatni a népét, marad hát a cirkusz. (Az úgyis mindig jobban ment.)