Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Soha nem látott kánikula tombol Magyarországon, ami az ingatlanpiacra is hatást gyakorol. Az Eurostat adataiból kiderült, hogy 1979 és 2021 között majdnem háromszorosára nőtt a hűtési igényt kifejező hűtési index, emellett viszont a fűtési igény csökkent. Amennyiben állandósul a 40 fok körüli nyári hőmérséklet, elképzelhető, hogy az emberek ingatlanigényeit is formálni fogják.
Sorra ájulnak el a gyerekek az éhségtől az észak-koreai Raszon tartományi jogú városában is, holott eddig úgy tűnt, hogy az ország nagy részében uralkodó rémisztő állapotokkal ellentétben itt a körülményekhez képest jól működik a gazdaság.
A Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint a kormányoknak a megélhetési költségek támogatását a legkiszolgáltatottabbakra kell összpontosítaniuk, azért, hogy ne tegyék tönkre a központi bankok infláció ellen végzett tevékenységét.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a szabályok kialakítása során külön foglalkoznak azok helyzetével, akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset.
"Egy új korszakba léptünk február 24-én, amikor megtámadta Oroszország Ukrajnát és emiatt minden megkérdőjeleződött, amihez eddig hozzászoktunk" – hangsúlyozta szombat esti Facebook-posztjában Orbán Viktor
Egyes elemzők szerint a villamosenergia esetében nem is lett volna feltétlenül szükség a rezsicsökkentés kivezetésére. Akik árammal fűtenek, a gázra biztosított kedvezményes mennyiséget nem tudják kihasználni.
A kormány százezreket lehetetlenít el, és dönt nyomorba a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosításával - közölte az MTI-vel kedden a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ).
Bár alaptörvény-ellenesnek minősítették a jogszabály egyes passzusait, a Club Aliga beépítésére vagy a miniszterelnök vejének keszthelyi projektjére ez nem lesz hatással, a döntés ugyanis nem visszamenőleges hatályú, nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánított beruházásokra pedig nem vonatkozik.
A kormány ugyan október 31-ig meghosszabbította az üzemanyagárstopot, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint azonban ebben a hónapban derülhet ki, hogy valóban tartható-e addig a hatósági ár.
Jelentős többletfizetés kötelezettséget vállal magára, aki élve a kormány újabb haladékával, az év végéig továbbra sem fizeti hitelét. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezért arra figyelmeztet: csak az maradjon moratóriumban, aki valóban nehéz helyzetben van.
A magyar kormány 2022 második felében megköti a partnerségi megállapodást az Európai Unióval, így megnyílik a lehetőség az uniós források kifizetésére – mondta kedden a területfejlesztési miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük az Elf Bar terméket is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
A BASF, a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata évekig az olcsó és bőséges orosz földgázra építette üzleti modelljét, amelyet az energiatermeléshez és a fogkrémekbe, gyógyszerekbe és autókba kerülő termékek alapanyagaként használ. Most viszont nemhogy drága gáz, de lassan semmilyen nem jut a gyártóhoz.