h i r d e t é s

Szó, beszéd

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szó, beszéd

2020. október 31. - 09:24

Orbán oly mérhetetlenül retteg a kezéből kicsúszott, politikai értelemben megjósolhatatlan kimenetelű járvány, meg a gazdasági krach következményeitől, és az ellenzék összefogásától, hogy már minden, a legósdibb klisét is előkotor a fogalomtárából, hogy hergeljen, és elterelje az emberek figyelmét.

A kép illusztráció! - Forrás: pestibulvar.hu

Most például, a teljesen fölösleges Bush-szobor avatásán a szovjetellenes lapot rántotta elő. Kifejtette, hogy a (Szabadság) téren két megszállási emlékmű néz farkasszemet egymással: az (általa felállíttatott történelemhamisító) német, és a szovjet. Mely utóbbi egyébként a Budapest felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet hősök emlékműve.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő keresetlen szavakkal, teljes joggal rakta helyre a kis magyar vezetőt.

A magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy a keresztény fővédnök elvtárs teológiai ismeretei legalább annyira hiányosak, mint a történelmiek.

Aki kardot ránt, kard által vész el” (Mt 26. 47-56). Azaz Máté Evangéliuma, melyet Orbán feltehetően életében nem forgatott. Sem kulturális, sem hitbeli elmélyülés szándékával.
Máté álláspontja általánosságban is tökéletesen helytálló, egyben a konkrét történelmi helyzetre szabott.

A történet ugyanis nem azzal kezdődött, hogy a szovjetek visszaütöttek!

A legkeresztényibb Horthy Kormányzó Úr üzent hadat a Szovjetuniónak, mely 1941 tavaszán még kifejezetten baráti gesztusokat tett annak érdekében, hogy Magyarországot távol tartsa a háborútól. 48-as zászlókat adtak vissza. Horthy volt az, aki versenyt futva a románokkal Hitler kegyeiért, a 2. magyar hadsereget Ukrajnába vezényelte, ahol a magyar alakulatok ugyanolyan disznóságokat műveltek a megszállt területek lakosságával, mint aztán a szovjet katonák nálunk.

Csak hát, ezekről nem nagyon beszélünk, ugye?