h i r d e t é s

Szeretem az MSZP-t!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szeretem az MSZP-t!

2015. november 27. - 16:56
0 komment

Sokan szeretnék kiterítve látni ezt a posztkommunistának nevezett szervezetet, de én nem tartozom közéjük.

Ellenben már nagyon szeretnék egy olyan pártvezetést látni, amelyik a saját kicsinyes gondjain felülemelkedve, országban, népben, nemzetben, ügyek mentén képes valami jövőt felvázolni.

Utálom a zsűrizőket, a közepes képességű feltörekvőket, a fintorgókat és gyávákat, a fizetett forradalmárokat, na jó, velük még kiegyeznék, de a megvett forradalmárokat nem tűrném el.

Engem is mélységesen megvisel az, hogy rohangásznak az országban egyetlen ép gondolat nélkül, esztelenül élére állva a földdel kapcsolatos mutyik kritizálásának, nem észrevéve, azt, hogy itt sokkal többről van szó, mint a földről! Itt a jogállamiság szétverésének következményeivel állunk szemben!

Miközben a Fidesz-KDNP nyomorba döntötte a vidéket, aközben a földárverezők ellen tüntetve kiállnak egy olyan kisebbségért, akik adott esetben a falvak legelutasítottabb emberei. Mezőhegyesen együtt tüntettek olyan párttokkal, amelyeknek a falusi ember számára érthető mondatuk egy sincs.

Szeretnék egy olyan MSZP-t, amelyik az MTI, az MTVA, a Századvég előtt tüntet, vagy Rogánt hozza olyan helyzetbe, hogy a népharaggal keljen elszámolnia.

Az én MSZP-m nem tudja elfogadni a gyermekéhezést, csak azt, hogy az állammal együtt mindenki tegyen azért, hogy ez egyszer és mindenkorra megszűnjön!

Az én MSZP-m szereti az értelmiségieket, támogatja a tanulást, elismeri a tudást és mer is ezért tenni, nem hagyja, hogy sanyarú sorban tengődjön a tanár, az orvos, az ápolónő, a rendőr, a tűzoltó, a mentős!

Az én MSZP-m lelkes, boldogságra és megegyezésre törekvő párt, amelyik képes szolidarizálni a kisemberekkel, nem korlátozza az egyéni sikert, nem a seggnyalás szintjétől teszi függővé az egyén sikerét.

Az én MSZP-m nem adja el magát egy tál lencséért, szembenéz bárkivel, aki nem a társadalom számára szükséges és hasznos ügyet képvisel!

Az én MSZP-m adni akarja a 13. havi fizetést minden családnak és a 13. havi nyugdíjat, aki elesett évi kétszeri alkalommal egy bevásárlási lehetőségtől, hogy ne legyen üres a karácsonyi és a húsvéti asztal!

Az én MSZP-m tiszteli az öregeket, odafigyel a mozgássérültekre, a fogyatékkal élőkre, a balesetet szenvedettekre, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültekre és családjukra!

Az én MSZP-m olyan embereket enged vezető beosztásokba, akik büszkék a pártjukra és nem azt várják el, hogy a párttagok legyenek büszkék miattuk.

Remélem, egyre többünkben élnek ezek a vágyak és egyszer ezek a gondolatok összeállnak egy győztes párt végrehajtandó programjában!

Bennem él ez az MSZP!  Szeretném, ha másokban is élne!

 

Név és cím a szerkesztőségben (Címlap: Forrás: origo.hu)