Tán tíz éves lehettem amikor Pisznicére mentünk kirándulni, az út első részét a kisvasúton tettük meg. Még volt gőzmozdony, fantasztikus volt az illata, a zaja máig is a fülemben van.

Volt ennél egyszerűbb kirándulásunk is, amikor csak úgy fellógtunk az utolsó kocsira és Süttőről elmentünk Bikol-pusztára. Kiépült kitérők voltak, az egész olyan nagyvasutas volt, emberi léptékben.

Mikor először hallottam az új kisvasútról nagyot dobbant a szívem, mert igazi vasút pártoló és szerető vagyok, ez még felül is írja a racionalitásom. Azt a tájat és vidéket ahol épül, jól ismerem, bejártam gyalog, biciklivel, motorral és autóval, igazi terepnek tartom egy kisvasút számára.

Az egyetlen félelmem, hogy iszonyatos költséggel felépítenek egy nagyvasúti infrastruktúrát egy kisvasútnak és az egész következménye egy fenntarthatatlan torzó lesz, ami megpecsételheti a többi kisvasút sorsát is.

(Címlap: Bikol - Fotó: Endrédi Zoltán (1930.) - Forrás: kisvasut.hu)