h i r d e t é s

Szélsőséges mozgalmak - Vizsgálódik a nemzetbiztonsági bizottság

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szélsőséges mozgalmak - Vizsgálódik a nemzetbiztonsági bizottság

2017. november 09. - 15:24

A szélsőséges, illetve paramilitáris fegyveres mozgalmak és az azeri pénzmozgások ügyében továbbra is sok a kérdés, ezért ezek a témák az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának következő ülésein is napirenden lesznek - mondta a testület csütörtöki, részben zárt ülése után Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Kifejtette: tisztázni kell, hogy a Nemzeti Arcvonal, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Nemzeti Betyársereg milyen, a jogállamot veszélyeztető tevékenységet folytat. A következő ülésre meghívták Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom polgármesterét, hogy elmondja, mi a szerepe a mozgalmakban.

Az azeri pénzmozgások ügyében Matolcsy György jegybankelnöktől és Tállai Andrástól, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárától várnak válaszokat - ismertette Molnár Zsolt. A testület elnöke jelezte: a kormánypárti többség botrányos módon leszavazta a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét.  (MTI)

Pedig

Áprilisban történt meg a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, hogy a testület LMP-s tagja, (a párt társelnöke)  Szél Bernadett az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját kérdezte, miként is kerülhetett az orosz hírszerzést is támogató internetes szolgáltató, a Yandex mérőkódja a kormány nemzeti konzultációs felületére. Kiss Zoltánt azonban nem kínozta a dilemma, mit is mondjon, mit is mondjon... ugyanis a kérdés elhangzása után a fideszes Németh Szilárd kirohant a bizottsági ülésről, hogy azt határozatképtelenné tegye, vagyis így lehetővé tette, hogy a kérdésre ne kelljen válaszolni. Így megy ez. 

Vissza a jelenbe

A mai ülésen szóba került a nyolc éve Magyarországra érkezett guantánamói fogoly ügye is. Erről a bizottság elnöke azt mondta: az egykori fogoly jelenleg is Magyarországon tartózkodik, és bár integrációja nem megfelelő, a szolgálatok teszik a dolgukat.

A leszavazott indítvány egyik előterjesztőjeként Demeter Márta (LMP) az ülés előtti sajtótájékoztatóján azt mondta, sok ügy van, amely megkérdőjelezi mennyire működnek pártatlanul és objektíven a szolgálatok, ezért indokoltnak tartják az azok feletti hatékonyabb parlamenti és független ellenőrzését. Hozzátette, maga a nemzetbiztonsági bizottság sem működik megfelelően, mert a fideszes képviselők rendszeresen elszabotálják a munkát, ( lásd fent! - a szerk.) ezért paritásossá alakítanák a testületet. Az LMP szerint a titkos információgyűjtést is a kormánytól független szerv alá kellene helyezni. 

Németh Szilárd mindezekre kimerítően és érdemben reagált. Ja, nem.

A testület (időnként kirohanós) fideszes tagja azt mondta, a nemzetbiztonsági bizottságban kizárólag komoly és szakmai javaslatokkal foglalkoznak. Korábban a zárt ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is kiemelte: pletykák, mendemondák nem tartoznak a testületre.

Németh Szilárd továbbra is megmaradva az okos, érdemi hozzászólás fonalánál, azt is hozzátette: az LMP javaslata választási kampányag,  azt javasolja, hogy azt tárgyalják meg az LMP-n belül, és ne próbálják az általuk képviselt Soros-szervezetek alá bejátszani az ország nemzetbiztonsági ügyeit.

Ésígytovább.

nepszava.hu