h i r d e t é s

Százmilliós képlopás

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Százmilliós képlopás

2014. április 25. - 12:09
0 komment

Leltározás közben jöttek rá a debreceni MODEM-ben, hogy eltűnt két százmilliós értékű festmény.

Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, illetve Nemes Lampérth József Táj című tusrajza.

Nemes Lampérth József: Táj
Nemes Lampérth József: Táj
Fotó: MTI

Eltűnt két nagyértékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából - erősítette meg a hírt tegnap délután Antal Péter, az alkotások tulajdonosa. Az egyik Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József Táj című tusrajza.

A két festmény része annak a 4-500, az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képező alkotásnak, amit nyolc éve, tízéves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos.

A most eltűnt művek nyolc évvel ezelötti együttes értéke meghaladta a százmillió forintot, de miután mindkét festőnek meglehetősen kicsi a hátrahagyott életműve, a kár mértéke azóta jelentősen növekedhetett.

Antal Pétert két hete értesítették a MODEM-ből, hogy leltároztak, és két kép hiányzik a gyűjteményből.

A raktárakat belső vizsgálat keretében ismét ellenőrizték, átvizsgálták a múzeum egész épületét, az alkotások teljes dokumentációját és a gyűjtő más

tárolóhelyeit is, de nem bukkantak a képek nyomára, sőt biztos lett, hogy nincsenek az épületben.

Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója ezért a múlt pénteken büntetőfeljelentést tett az ügyben. Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunkkal azt közölte: az ügyben valóban nyomozást rendeltek el ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire tekintettel, további információt nem áll módjában közölni. Így arról sem számolhatott be, hogy mekkora a kárérték, illetve, hogy kitűznek-e nyomravezetői díjat.

Csontváry Kosztka Tivadar: Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal
Csontváry Kosztka Tivadar: Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal
Fotó: MTI

Csütörtök déltután Kukla Krisztián is megerősítette, hogy a MODEM Modern Debreceni Nonprofit Kft. a múlt héten feljelentést tett az ügyben, egyben közölte: az önkormányzat teljes körű vagyonbiztosítással és általános felelősségbiztosítással rendelkezik a múzeumot illetően.

A múzeum műtárgyraktárában egyébként rendszeresen nagy a forgalom, de a belépés szabályai szigorúak, mindenkiről tudnak, aki valaha is megfordult ott, az épületben folyamatos, kamerás megfigyelő rendszer működik. A MODEM-et a volt megyei rendőrfőkapitány, Sutka Sándor cége, a Pannon Guard Zrt. őrzi. Az igazgató szerint a biztonsági rendszer megfelelő, ezért nyilván súlyos mulasztás történhetett, amit a rendőrségi vizsgálatnak kell kiderítenie.

 

Népszava