h i r d e t é s

Setét Jenő keményen válaszolt Lázár Jánosnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Setét Jenő keményen válaszolt Lázár Jánosnak

2018. március 29. - 21:13

A kormánypárti politikusok minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a saját táborukat egy jó nagy adag riogatással, hamis hírek felhasználásával félelemben tartsák. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: atv.hu

Esetenként még attól sem riadnak vissza, hogy a magyarországi cigánysággal szemben játsszák ki a rasszista kártyát. Sőt, ezt még oly módon is képesek megvalósítani, hogy éppen ezzel, azaz a rasszizmussal vagy – ahogyan Lázár János szokta mondani – cigányozással vádolják az ellenzéket és alkalmasint újságírókat is.

Lázár János mártélyi utcafórumán szerda este arról beszélt, hogy mivel a cigányokat sem sikerült integrálni, a bevándorlókat sem lehet – számolt be a Hír TV. A miniszter többek közt azt mondta, „ha egyszer beengedjük őket, akkor el fogják foglalni azt a helyet, ahová bejönnek”.

Onnantól kezdve, az egy mese, hogy lehet integrálni, meg majd barátkozunk, meg majd olyanok lesznek, mint mi, nehogy elhiggye valaki. 600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni, hogy beszéljünk világosan.

Akkor hogyan tudnánk integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából, másik identitással jönnek ide? 600 év múlva sem jutunk egyről a kettőre

– jelentette ki Lázár.

Setét Jenő lemondásra szólítja fel Lázárt

Setét Jenő ˘– aki korábban dolgozott a Roma Polgárjogi Alapítványnál, a TASZ-nál és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodánál – azonnal válaszolt szóban és írásban is:

Lázár Jánost és a Fideszt nem lehet integrálni!

Nyugat Európában a politikusok már rég lemondtak volna azokért a mondatokért és cselekedetekért amelyeket „ezek” engednek meg maguknak!

Lázár János ez az eurázsiai, az azeriekhez integrálódott, ahol nem gond baltával levágni a hálótárs fejét.

Lázár és bandája 1000 év európai tartózkodás alatt sem tanulta meg, milyen éles határ van a magán- és a közpénz között.

Lázár Úrhatnám János nem tanulta meg – sem az Alkotmányból. sem az alaptörvény tákolmányból –, hogy a cigányok államalkotó tényezők.

Lázár Vadászbirtok János nem tanulta meg Nyugat-Európától, hogy ne uszítson!

Ki nem integrálódott?

Magyar nevekkel, magyar anyanyelvvel?

Ki? Cziffra György? Lakatos Menyhért? Puczi Béla?

Meghalni jók voltunk? 48-ban is, meg 56-ban is?

Ne beszélj mellé, Lázár!

Hol a Kósa Lajos 1300 milliárdja? Miből vannak villáitok, kastélyaitok? Mit akartok elszerezni? Már minden cég, minden talpalatnyi föld a tietek!

Elios Lázár úr! Elios!

gepnarancs.hu